Nagyvilág

Örökre kitiltották Franciaországból Omar bin Ladent, aki festőművészként élt Normandiában

Jean-François MONIER / AFP
Jean-François MONIER / AFP
Omar bin Laden 19 évesen szakított apjával, számos arab országban élt, a kitoloncolása előtt pedig festőművészként tevékenykedett Normandiában. Azért nem térhet vissza többé Franciaországba, mert tavaly apja halálának évfordulóján dicsőítette őt a Twitteren.

Kitiltották Franciaország területéről Omar bin Ladent, Oszama bin Laden egyik fiát, aki már el is hagyta az országot, jelentette be Bruno Retailleau belügyminiszter.

Omar bin Laden több éve a nyugat-franciaországi Normandiában élt egy brit állampolgár házastársaként, “2023-ban olyan megjegyzéseket tett közzé a közösségi oldalain, amelyek a terrorizmus dicsőítéseként értelmezhetők”, írta a döntés okáról Retailleau az X-en. Emiatt Orne megye prefektusa Franciaország területének elhagyására kötelezte és elérte bin Laden távozását.

„Az igazságszolgáltatás megerősítette ennek a nemzetbiztonsági érdekből hozott döntésnek a jogszerűségét, a közigazgatási beutazási tilalom pedig garantálja, hogy semmilyen okból nem térhet vissza Franciaországba”, írta a miniszter. A Le Figaro napilap értesülése szerint az érintett pedig már tavaly elhagyta Franciaországot.

Az al-Kaida dzsihadista szervezet alapítóját, és a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletek kitervelőjét, Oszama bin Ladent 2011-ben Pakisztánban ölték meg az amerikai különleges erők. A 43 éves Omar bin Laden Szaúd-Arábiában született, ott töltötte a gyermekkorát is, de élt Szudánban és Afganisztánban is.

Miután 19 évesen szakított az apjával, több arab országban tartózkodott huzamosabb ideig, majd 2016-ban Franciaországban telepedett le, ahol festőművészként élt Normandiában, többször voltak kiállításai, amelyek kapcsán interjúkat is adott a francia sajtónak.

A kiutasítási határozatot azért kapta, mert 2023. május 2-án, apja halálának évfordulóján, méltatta az emlékét. “A történelmet csak ilyen emberek vérével írják, hogy elmeséljük ezeknek a mártíroknak a történetét, akik történelmet írtak, nemzeteket építettek és dicsőséget hoztak. Az ő vérük a hitünk mentőövét jelenti az Ítélet Napjáig. Nyugodjanak békében” – írta Omar bin Laden a Twitter-oldalán, amelyet azóta felfüggesztettek. A Le Figaro szerint az ifjabb bin Laden ellen terrorizmus dicsőítése miatt indítottak vizsgálatot a francia hatóságok, szabadlábra helyezése után pedig kitoloncolták.

(via MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik