Élet-Stílus

Molnár Áron elmondta, szerinte ki Az Árulók jelenleg futó évadának legerősebb játékosa

Katona László / RTL
Katona László / RTL
A színész szerint érzelmileg és mentálisan is brutálisan megterhelő, ha valakire célkereszt kerül a játékban.

Molnár Áron Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban múlt hét szerdai adásában esett ki a játékból, ártatlanként kellett távoznia a kastélyból. A színész állt a legközelebb a továbbra is versenyben lévő Hermányi Mariannhoz, akire szinte már az első pillanattól fogva gyanakodtak a szereplők – nem is volt olyan kerekasztal ceremónia, ahol ne merült volna fel a(z egyébként ártatlan Hermányi) neve, mint potenciális gyilkosé. A színésznő többször is próbált már beszélni versenytársaival arról, hogy úgy érzi, nem fogadják be őt maguk közé, ám ezen társalgások nem vezettek eredményre. A legutóbbi kiszavazás után zokogva rohant ki a kastély teraszára, senki nem ment utána.

A történtekkel kapcsolatban a story.hu kereste meg Molnár Áront, akit arról kérdeztek, hogyan látja a színésznő helyzetét.

Nagyon fontos leszögezni, hogy nekünk, játékosoknak a kastélyban nem voltak meg azok az infók, amikkel a műsor nézői már tisztában vannak – hogy mást ne hozzak példaként: ők tudják, hogy kik a gyilkosok. Amikor ebben a játékban rajtad van a célkereszt, az iszonyatosan rossz érzés. Én másfél napig éreztem csak ezt, amit Mariann hat-hét napon keresztül

magyarázta Molnár, hozzátéve:

Senki nem hisz neked, hiába tudod, hogy te ártatlan vagy. Bármit mondasz, hazugságnak hiszik. Ez brutálisan megterhelő érzelmileg és mentálisan is. Le a kalappal Mariann előtt, hogy így állta a sarat. Szerintem ő Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legerősebb játékosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik