Élet-Stílus

Zsigmond Angi a Béres Anett-tel való konfliktusáról: Kamerákon kívül is nagyon sokat piszkált engem

TV2
TV2
Az influenszer elmondása szerint Béres nem jól fogadta, hogy ő nem tartott igényt az anyáskodásra az Ázsia Expressz forgatásán.

Zsigmond Angi, az Ázsia Expresszből ismert influenszer volt Lakatos Levente podcastjének vendége. A beszélgetés során a tartalomgyártó a kalandrealityben szerzett tapasztalatairól is szó esett, ahogy a Béres Anett és közte kialakult konfliktusról is. Zsigmond ezzel kapcsolatban elmondta: az adok-kapok kölcsönös volt köztük,

viszont sajnos kamerákon kívül indult el ez az egész.

Mint mondta, szerinte a köztük lévő feszültség akkor alakult ki, amikor Béres a reptéren azt mondta neki, hogy bekövette őt a közösségi médiában, viszont látta, hogy Zsigmond ezt nem viszonozta.

Akkor kicsit frusztrált lettem, hogy miért így kezdjük a beszélgetést, miért így próbáljuk megismerni a másikat. A másik meg az volt, hogy ő próbált így anyáskodni felettem, hogy »Kislányom, gyere ide; tojáshéj a seggeden; anyád lehetnék; te nem tapasztaltál annyit, amennyit én, hallgass rám«, meg ilyenek. És szerintem ő azt gondolta, hogy én ebben majd partner leszek. De mivel nekem van anyukám, aki neveljen, ezért nagyon tisztelettudóan megmondtam neki, hogy nem szeretném, hogy anyáskodjon felettem vagy hogy kislányomnak hívjon

– magyarázta az tiktokker, aki szerint emiatt hihette azt a versenytársa, hogy ő nem nyit felé, nem szeretne vele barátkozni.

Béres Anett további beszólásait is elcsípte, és szerinte az egykori ValóVilág-szereplő valamilyen szinten a nézettség miatt is konfrontálódott vele a kamerák előtt.

Őt lehet ismerni, a neve is úgy volt kiírva, hogy »botrányhős«

– tette hozzá Zsigmond Angi, aki szerint Béres és csapattársa, Sáfrány Emese, akik tapasztaltabb tévészereplők nála, csapdát állítottak neki, amibe ő – tapasztalatlansága révén – belesétált. Elismerte, hogy ezt nem tudta kezelni, és hogy nem úgy kellett volna reagálnia, ahogyan azt akkor tette.

Sajnos kamerákon kívül is nagyon sokat piszkált engem. Addig fajultak a dolgok, hogy már szóltam a szerkesztőknek, hogy ha ez így nem marad abba, akkor lehet, hogy az én lelkem ezt nem fogja bírni, és én nem tudom ezeket a vitákat tovább folytatni

– árulta el Zsigmond Angi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik