Belföld

Hirtelen kirúgták az OFI igazgatóját

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója pénteken még felkérte előadás megtartására Hoffmann Rózsát egy konferencián, szombaton Hoffmann Rózsa kérte fel távozásra a főigazgatót. Csekő Krisztinát áprilisban nevezték ki a NEFMI-háttérintézmény vezetőjének. Helyére Kaposi József, az államtitkár régi kollégája került.

Az fn.hu információi szerint a hirtelen vezetőcserét Csekő Krisztina vizsgálatai előzték meg, amelyeket az intézethez köthető pénzügyi tranzakciók ügyében indított. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egyébként néhány napja szintén rendkívüli vizsgálatot indított az OFI-nál. A leváltást,úgy tudjuk, Hoffmann Rózsa szorgalmazta.

Az új megbízott igazgató, Kaposi József korábban főigazgató-helyetteseként dolgozott az OFI-ban, s információink szerint Hoffmann Rózsa köréhez tartozik. Ezt támasztja alá, hogy Kaposi a Hoffmann által korábban vezetett Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pedagógiai Intézeténél adjunktus.

Érdekes, hogy a leváltás előtti napon, Új irányok az oktatásban címmel rendeztek egy OFI-konferenciát, amelyet még Csekő nyitott meg. A megnyitó után pedig felkérte Hoffmann Rózsát, „Új irányok a köz- és felsőoktatásban” című előadásának megtartására.

Az OFI több milliárd forintos uniós programok végrehajtója, nyomon követi az oktatási rendszerben zajló folyamatokat, makroszintű kutatásokat folytat, feladata a köz- és felsőoktatás, valamint a felnőttoktatás teljes vertikumában és a szakképzésben végbemenő változások elemzése, hazai és nemzetközi összefüggésben való értékelése, és az oktatáspolitikai döntéshozatal támogatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik