A kézbesítési piacon jellemző, krónikus munkaerőhiány miatt számítani lehet rá, hogy a november közepétől év végéig tartó bevásárlási csúcsszezonban komoly akadályokba ütköznek a csomagszállítások. A kézbesítésre várhatóan eleve többet kell majd várni, vagy esetenként elmaradnak a házhoz szállítások, túlterhelődnek a csomagpontok – hívta fel a portál figyelmét az Egyenlő.hu modern szakszervezet, amely rámutatott: a Packeta csomagkézbesítő cégnél nemrégiben robbant logisztikai problémák mögött is alapvetően a munkaerőhiány és szervezési hibák állhatnak.
Ahogy arra már a nyáron is figyelmeztettünk, akkora a munkaerőhiány a kiszállítási piacon, hogy – szemben a megnövekedett rendelésszámmal – az év legforgalmasabb időszakában, azaz a karácsony előtti hetekben rendszeressé válhatnak az olyan fennakadások, mint amit legutóbb a Packetánál is tapasztaltak a vásárlók – mondta Bubenkó Csaba.
Az Egyenlő.hu elnöke rámutatott: a kiskereskedők már hangolnak az ünnepi fogyasztásra, az ősz közepére a hipermarketekben és az iparcikk áruházakban ellepik a polcokat a tematikus és az ajándéknak való termékek. A webáruházak forgalma pedig legkésőbb a novemberi Black Friday akciók idején robbanhat, itthon és külföldön egyaránt.
Megjegyezte: vannak olyan alvállalkozó futárcégek, ahol például már elrendelték, hogy az év végi időszakban nem, vagy csak korlátozottan mehetnek szabadságra a dolgozók.
Arra eleve számítani kell, hogy a távol-keletről várt csomagokat előrelátó módon idejekorán megrendelik az emberek, nehogy elmaradjon az ajándék a karácsonyfa alól – hívta fel a figyelmet, hozzáfűzve, hogy