Belföld

Szombat délután megbénulhat a vonatközlekedés, lezárják a déli összekötő hidat

Nagy Borbála / 24.hu
Nagy Borbála / 24.hu

A Ferencvárosban talált második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, várhatóan 12-16 óra között szünetel a vonatközlekedés Budapest-Kelenföld és Ferencváros között – közölte a Mávinform a honlapján. Azt írták, hogy a rendőrség erre az időre kiüríti és lezárja a városrészt, amely érinteni fogja az összekötő hídon zajló vasúti forgalmat is.

A hatástalanítás ideje alatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom, illetve a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonal távolsági vonatai – az InterCityk, a nemzetközi vonatok, railjetek -, valamint a G43-as és az S36-os járatok a tervek szerint rövidebb, illetve terelt útvonalon, Budapest-Kelenföldig, vagy a Keleti helyett a Déli pályaudvarig közlekednek majd. A vonatok ideiglenes fővárosi végállomásától a BKK járataival lehet majd tovább utazni. A vasúttársaság azt javasolja utasainak, ha tehetik, akkor a hatósági zárás előtti délelőtti vagy az azt követő esti időszakra tervezzék utazásukat, amikor a megszokott útvonalon, kevesebb átszállással érhetik el úti céljukat.

Az érintett vonatok közlekedéséről a MÁV honlapján, a mobiltelefonos applikációban, a Facebookon, továbbá a megszokott online, állomási és fedélzeti eszközökön lehet tájékozódni.

Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kedden közölte, hogy a főváros IX. kerületében, a Soroksári utat átszelő vasúti összekötő híd töltésének bontásakor bukkantak munkások egy második világháborús, amerikai gyártmányú egytonnás légibombára. A robbanóeszközt a helyszínen hatástalanítják szombaton. A rendőrség az érintett területet a tűzszerészi művelet idejére 600 méter sugarú körben lezárja.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik