Belföld

Levideózták a gyerekek, hogy kirabolják az igazgatóhelyettest, majd követték a tettest, nehogy meglépjen

Ebédszünetről ment vissza dolgozni a Kecskemét főtérén lévő egyik intézmény igazgatóhelyettese múlt pénteken, amikor az épület bejáratánál meglátott egy férfit téblábolni.

A rendőrség közleménye szerint a vezetőhelyettes szólt neki, hogy az intézmény zárva van, ezért nem látogatható. Az idegen ettől dühös lett, és rátámadt az igazgatóhelyettesre.

Először megrúgta, majd ököllel is próbálta ütlegelni, de a sértettnek sikerült kitérnie a csapások elől, és a főtér irányába menekült. Támadója követte, és tovább bántalmazta, közben pedig megfenyegette: ha nem ad neki pénzt, megöli. A bajbajutott több papírpénzt dobott a férfi felé, míg végül elmenekült.

– közölte a rendőrség.

A rablást több járókelő látta, köztük két fiú és egy helyi rendőrezredes is. A kamaszok a telefonjuk kamerájával rögzítették az esetet, és távolról követték a támadót, nehogy meglépjen a rendőrök kiérkezéséig. Közben ugyanis a szolgálaton kívüli vezető, aki szintén messzebbről látta a bűncselekményt, értesítette a közterületi állományt.

Ezt követően az ezredes is követte a gyerekekkel a rablót, akit a járőrök percekkel később fogtak el. A 39 éves támadót őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását. A megyei kapitányság vezetője elismerésben részesítette a talpraesett fiatalokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik