Élő Nagyvilág

Izrael megkezdte a szárazföldi műveleteket Libanonban

Israeli Army / AFP
Israeli Army / AFP

Izrael előzetesen értesítette az ENSZ-t a libanoni akcióról

Az ENSZ libanoni békefenntartó ereje (UNIFIL) bejelentette, hogy az izraeli hadsereg előzetesen tájékoztatta őket a libanoni „korlátozott szárazföldi hadművelet” terveiről – írja a Reuters alapján a Guardian.

Ennek ellenére az UNIFIL békefenntartói továbbra is Libanonban állomásoznak, és emlékeztették Izraelt, hogy minden behatolás sérti a libanoni szuverenitását és az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701. számú határozatát.

Ez a 2006-ban elfogadott határozat előírja, hogy csak a libanoni hadsereg és az UNIFIL tevékenykedhet a Litani folyó és az Izraelt és Libanont elválasztó, az ENSZ által húzott kék vonal között. Izrael korábban azzal vádolta Libanont, hogy nem hajtotta végre a határozatot, lehetővé téve a Hezbollah letáborozását az izraeli határ közelében.

Izrael hetek óta készült az libanoni bevonulásra

Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban, miután Izrael kedd hajnalban a határt átlépve „korlátozott hadműveletet” indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására, hogy ne támadhassa az észak-izraeli településeket – közölte az izraeli hadsereg (IDF). A 98-as hadosztály már hetek óta készült a behatolásra. Előtte a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elleni harcokban vett részt – tették hozzá.

A légierő újabb támadásokat hajtott végre a Hezbollah fegyvergyártó üzemei és más létesítményei ellen Bejrút déli Dahíja negyedében, a szervezet fellegvárában. Libanoni jelentések szerint az IDF megtámadott egy épületet a tengerparti Szidón város közelében lévő palesztin menekülttáborban is, mert tudni vélte, hogy ott tartózkodik Munír al-Makdah, a Fatah palesztin párt katonai szárnyának libanoni vezetője.

Izrael állítása szerint már a múlt hónapban megölte Munír al-Makdah Halíl nevű testvérét, aki az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin fegyveres szervezet tagja volt, részt vett Izrael elleni támadások megszervezésében, valamint fegyvereket és pénzt juttatott ciszjordániai terroristákhoz.

(MTI)

Az amerikai védelmi miniszter szerint szükséges az izraeli támadás

Habár korábban az Egyesült Államok helytelenítette a libanoni szárazföldi offenzíva ötletét, az izraeli támadás után Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter már támogató hangnemet ütött meg.

A mai napon beszéltem Joáv Gallant izraeli védelmi miniszterrel, hogy megvitassuk a biztonságpolitikai helyzetet és az izraeli hadműveleteket. Világossá tettem számára, hogy az Egyesült Államok támogatja Izrael önvédelemhez való jogát. Egyetértettünk abban, hogy szükséges a határ menti harci infrastruktúra felszámolása annak érdekében, hogy a libanoni Hezbollah ne tudjon október 7-i típusú támadásokat végrehajtani Izrael északi közösségei ellen

– írta az X-en.

A miniszter a posztjában a Hezbollah szövetségesét, Iránt is megfenyegette, mondván, nagyon súlyos következményei lesznek, ha közvetlen katonai támadást indítanak Izrael ellen.

Repülőgépet bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó britek elszállítására

A brit kormány repülőgépet bérelt, hogy segítsen a Libanonban tartózkodó brit állampolgárok elszállítására. A londoni külügyminisztérium kedd hajnali bejelentése szerint a repülőgép szerdán száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről – írja az MTI.

A tárca szerint az esetleges további charterjáratokról az igényektől és a térség biztonsági helyzetétől függően döntenek majd. A szerdán induló repülőgépre brit állampolgárok és házastársuk vagy élettársuk, illetve 18 évnél fiatalabb gyerekeik szállhatnak fel.

A brit kormány az Irán által támogatott libanoni Hezbollah síita milícia és Izrael fegyveres konfliktusának fellángolása után azonnal felszólította a Libanonban tartózkodó brit állampolgárokat a haladéktalan távozásra, és ennek elősegítésére bérelt most egy repülőgépet.

A minisztérium szerint szükség esetére a brit királyi légierő (RAF) is készenlétben tart repülőgépeket és szállító helikoptereket.

London a múlt héten 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt Ciprusra, és az alakulathoz a brit határrendészet és a külügyminisztérium illetékesei is csatlakoztak.

A külügyi tárca akkori tájékoztatása szerint a kontingens parancsnoksága készenléti terveket állít össze „lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére”.

A brit légierő legnagyobb térségi támaszpontja a ciprusi Akrotiriben működik. Nagy-Britannia ezen a támaszponton eddig is jelentős létszámú katonai és diplomáciai személyzetet állomásoztatott, emellett a Földközi-tenger keleti medencéjében tartózkodik két brit hadihajó is.

Egy libanoni palesztin menekülttábort is találat ért

Izraeli katonai csapás érte Ain al-Hilweht, a legnagyobb palesztin menekülttábort Libanonban, közölte palesztin forrásokra hivatkozva a BBC.

Sajtóértesülések szerint a Fatah palesztin csoport fegyveres szárnyának egyik ott bujkáló vezetője volt a célpont.

Ez volt az első csapás a déli Szidón városához közeli tábor ellen – ahol mintegy 120 ezer palesztin menekült él –, azóta, hogy közel egy évvel ezelőtt kitörtek az ellenségeskedések a libanoni-izraeli határon.

Két hét alatt több mint ezer ember halt meg Libanonban

95-en meghaltak és 172-en megsebesültek a hétfőn Libanon-szerte végrehajtott izraeli légicsapásokban – közölte a libanoni egészségügyi minisztérium.

A tárca szerint az elmúlt két hétben több mint 1000 ember halt meg Libanonban, és akár egymillióan is lehetnek azok, akik kénytelen voltak elhagyni a lakóhelyüket.

(BBC)

Izrael korlátozott szárazföldi műveletekbe kezdett Libanonban

Izrael korlátozott szárazföldi katonai műveleteket indított a Hezbollah ellen Dél-Libanonban, a haár menti területeken – közölte a hadsereg közleményében kedd hajnalban.

Az X-en közzétett tájékoztatás szerint pontos felderítési információkon alapuló, célzott szárazföldi razziákról van szó. A szárazföldi csapatokat repülőgépekkel és tüzérséggel támogatják.

A célpontok a határhoz közeli falvak voltak, amelyek Izrael szerint közvetlen veszélyt jelentenek az ország északi részén lévő izraeli közösségekre.

Izrael már az elmúlt két hétben rendszeres légitámadásokat indított az Irán támogatását élvező Hezbollah ellen Libanonban. Joáv Galant védelmi miniszter hétfőn jelezte, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah elleni háború következő szakasza, amely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését.

(Guardian / MTI)

Olvasói sztorik