Élet-Stílus

Farkasházi Réka édesapját ugyanazzal a betegséggel diagnosztizálták, amivel Karsai Dániel küzdött

RTL2
RTL2
Júniusban kapták meg a diagnózist: ALS.

Szombat este elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, aki három éven át küzdött ALS-betegségével. Nevét akkor ismerte meg igazán az ország, amikor a strasbourgi bírósághoz fordult, hogy eutanáziához folyamodhasson, hogy méltósággal fejezhesse be életét.

Karsai halálának másnapján Farkasházi Réka, a Barátok közt egykori színésznője közösségi oldalán közölte, édesapja ugyanabban a gyógyíthatatlan motoros neuronbetegségben szenved, mint a néhai alkotmányjogász.

Nehezen születik ez a poszt. De nem véletlen, hogy éppen ma. Karsai Dániel hatalmas küzdelem után, most megpihent. A képen azért nem ő van, hanem az apukám, mert apa ugyanazt az utat járja, amit Dániel járt egészen máig

– fogalmazott a színésznő, majd leírta: júniusban kapták meg a diagnózist, miszerint apja ALS-es.

„Fogalmunk sem volt arról, mit jelent és mivel jár. Persze olvastuk Dániel történetét, de elsőre nem tudtam, nem tudtuk összerakni a mozaikokat. Másodikra sem. De most már nincs más választásunk. Főleg apának és anyának” – írta Farkasházi.

Ez egy rohadék betegség. A legkegyetlenebbek közül való. Így mondta az orvos nekem, amikor kihívott a vizsgálóból, hogy elmondja, akkor még csak nekem… És tényleg az. Méltatlan. Kíméletlen. A legrosszabb benne a tehetetlenség. Nincs gyógymód. Egyedül maradtunk. Mindenki küzdi a sajátját.

A színésznő hozzátette: „ha lehet ezt szépen csinálni, akkor a szüleim így teszik. Ahogy Dániel is tette. Harcosan. A méltatlanságban is méltón.”

Farkasházi Réka azzal zárta posztját, nem szeretne „haknizni” ezzel a történettel, de mint írja, „az élet nem mindig habos-babos”. A teljes bejegyzést itt lehet megnézni.

Kapcsolódó
„Volt egy álmom, hogy a nyolcvanadik születésnapomat ünnepeljük” – Karsai Dániel halálára
Az életerős alkotmányjogásznál közel három éve jelentkeztek az ALS első tünetei, később Strasbourgban küzdött az eutanáziához való jog elismeréséért, de elutasították keresetét. Karsai Dániel 47 évet élt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik