Sport

Románveréssel készült a részben hazai rendezésű Eb-re a női kéziválogatott

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A női kézilabda-válogatott sokáig szoros felkészülési mérkőzésen 37-28-ra nyert a román csapat ellen.

Kiegyenlítetten indult a mérkőzés, 13 perc után tudott ellépni érdemben a magyar csapat, ekkor Klujber Katrin góljaival 9-5 volt a különbség. Füzi-Tóvizi Petra ápolása után viszont megváltozott a válogatott játéka, a védekezés bizonytalan, a támadás pontatlan lett. Öt perc volt hátra a szünetig, amikor egy találatra közelítettek a vendégek (13-12), a játékrész hajrájában aztán Böde-Bíró Blanka védésének és néhány román hibának köszönhetően visszaállt a négygólos különbség.

A második félidőre friss szélsőkkel és Janurik Kingával érkezett a pályára Magyarország, de nem javult föl a játék, sőt a románok egyenlíteni tudtak 19-19-re. A találkozó utolsó negyedébe lépve viszont sikerült ismét eltávolodni kissé a riválistól, a hajrában pedig fáradni látszott a megfiatalított, átalakulóban lévő román válogatott. Egyre többet hibáztak a vendégek, ezt kihasználva pedig alaposan megszórta őket a magyar csapat, amely végül kilencgólos sikert aratott.

A november 28-tól december 15-ig tartó – részben hazai rendezésű – Európa-bajnokság előtti közvetlen felkészülés október végén folytatódik Franciaországban, akkor az olimpiai ezüstérmes, világbajnok francia együttessel játszik két felkészülési találkozót Toulonban, illetve Párizsban.

Végeredmény

Magyarország-Románia 37-28 (17-13)

Tatabánya, v.: Brkic, Jusufhodzic (osztrákok)

a magyar gólszerzők: Szöllősi-Schatzl, Kuczora, Kácsor, Klujber, Márton, Simon 4-4, Győri-Lukács, Vámos, Faluvégi 3-3, Füzi-Tóvizi 2, Bordás, Pásztor 1-1

lövések/gólok: 50/37, illetve 43/28

gólok hétméteresből: 0, illetve 2/1

kiállítások: 8, illetve 4 perc

piros lap: 1 (Papp), illetve 0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik