Belföld

Megosztja a Fideszt a médiatörvény

A kormánytagok nem támogatják, hogy Szalai Annamáriáéknak rendeletalkotási joga is legyen. Rogán Antal indítványa a frakció döntésén múlik.

Orbán Viktor kormányfő a Fidesz-frakció döntésének megfelelően szavaz majd a parlamentben Rogán Antalnak arról az alkotmánymódosítási javaslatáról, amellyel a politikus a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási jogát az alaptörvénybe emelné – közölte a miniszterelnök szóvivője – miután a kormány elutasította a javaslatot.

Szijjártó Péter azt mondta: „a miniszterelnök tiszteletben tartja a frakció döntését, és annak megfelelően fog szavazni hétfőn az Országgyűlésben”. Nagy Anna kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után közölte, hogy a kormány megtárgyalta, és úgy döntött, nem támogatja Rogán Antal említett indítványát.

Rogán Antal (Fidesz) úgy nyilatkozott: a kormány döntéséről még nem tájékoztatták. Hozzátette ugyanakkor: tekintettel arra, hogy a frakció hétfőn a benyújtást támogatta, mindaddig, amíg a képviselőcsoport másként nem dönt, fenntartja indítványát. Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke szerdán azt mondta: következő ülésén, hétfőn dönt a képviselőcsoport Rogán Antal alkotmánymódosítási javaslatáról. A frakció döntése kötelező lesz a képviselők számára – hívta fel a figyelmet.

Rogán Antal múlt szombaton nyújtotta be önálló képviselői indítványát, amelyben azt kezdeményezi, hogy rögzítsék az alaptörvényben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendeletalkotási jogát.
Ha az Országgyűlés elfogadja a módosítási javaslatot, az alkotmány 2011. január 2-tól hatályos szövege szerint „jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének rendelete, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendelete és az önkormányzati rendelet. Jogszabály továbbá a Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején és a köztársasági elnök szükségállapot idején kibocsátott rendelete”.

A képviselő új fejezettel egészítené ki továbbá az alaptörvényt, amely tartalmazná, hogy az NMHH a Magyar Köztársaság elektronikus hírközlési piacát felügyelő és ellenőrző szerve, és felelős e piac zavartalan működéséért. A hatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki 9 évre, tevékenységéről évente beszámol az Országgyűlésnek, elnöke pedig törvényben meghatározott feladatkörében, törvényben kapott felhatalmazás alapján rendeletet bocsát ki, amely más jogszabállyal nem lehet ellentétes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik