Kedden az előkészítő üléssel megkezdődött a Szegedi Törvényszéken annak férfinak a büntetőpete, aki tavaly augusztusban félholtra egy fiatal lányt, pusztán azért, mert nem állt szóba vele.
A 27 esztendős férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják. A korábban más bűncselekmények miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt férfi tavaly augusztus 5-én, hajnal fél 6 körül Szeged belvárosában figyelt fel a hazafelé sétáló lányra, aki mobiltelefonján beszélt.
A vádirat szerint a férfi odalépett hozzá és megszólította, majd miután a lány nem válaszolt, utánaindult, és több száz méteren át követte. A fiatal, vékony testalkatú nő elutasító magatartása miatt a – korábban küzdősportot űző – férfi félmeztelenre vetkőzött, és ismét elindult a lány után.
Ezt követően a férfi az erősen vérző, magatehetetlen lányt először a karjába, majd a vállára vette. A terhelt egy templom téglakerítésének falán is végighúzta a lány fejét. Az MTI beszámolója szerint a járókelők vették észre, hogy mit művel. Amikor a fiatalember meglátta őket, akkor bedobta áldozatát a templom beugró imafülkéjébe, majd elmenekült.
A vádlott közölte, nem ért egyet a vádiratban foglaltakkal, de megtagadta a vallomástételt, így az ügyben tárgyaláson dönt majd a törvényszék 2025-ben. A férfi ügyvédje vitatta, hogy védence hátulról támadt volna az áldozatra, s a földön is bántalmazta volna őt, ezért szerinte a bűncselekménye életveszélyt okozó testi sértésnek minősül.
Az ügyvéd közölte, védence 10 millió forint sérelemdíj azonnali megfizetését vállalja. A sértett polgári jogi igényt jelentett be, és sérelemdíj megfizetését is kérte. Minderről a törvényszék dönt.