Sport

Agyrázkódást kapott egy fiú, akit felnőtt bokszoló püfölt el egy szombathelyi edzésen

Eugenio Marongiu / Connect Images / Connect Images via AFP
Eugenio Marongiu / Connect Images / Connect Images via AFP
Egy 14 éves fiúnak egy 32 éves, tapasztalt bokszolóval kellett kiállnia egy szombathelyi edzésen, és olyan pofonokat kapott, hogy agyrázkódással került kórházba, írta a Nyugat.hu portál.

A szombathelyi portált az édesapa kereste meg a nem mindennapi történettel, miszerint gyermekét szeptember 17-én megverték a Haladás VSE ökölvívó termében.

Elmondása szerint 14 éves fia még csak a harmadik edzésén vett részt, amikor egy 32 éves, tapasztalt ökölvívó, aki versenyzői múlttal is rendelkezik, kihívta őt bokszolni. A gyermek jelezte, hogy inkább a korosztályából állna ki valaki ellen, de kihívója azt ígérte neki, nem fog erőset ütni, csak tanítja majd. A fiú nem mert nemet mondani, félve, fejvédő nélkül, fogvédőben lépett a szorítóba, ahol agyba-főbe verte őt ellenfele.

A gyakorláson két edző is jelen volt, egyikük a szakosztályvezető.

Az édesapa beszámolója szerint fejét és mellkasát is több erős ütés érte, egy alkalommal pár másodpercre eszméletét vesztette, de egy ütéstől a fogvédője is kiesett.

Otthon nem merte elmondani a történteket, de amikor nagyon szédült és többször hányt, már kénytelen volt elmesélni az esetet. Ezek után szülei bevitték a Markusovszky kórház sürgősségi osztályára, ahol két orvos is megállapította az agyrázkódást.

A Nyugat.hu megkeresésére a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya annyit közölt, hogy a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. A klub ugyanakkor nem reagált a portál kérdéseire.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik