Belföld

Birtokba vette a Dunakanyart a víz – képgaléria tetőzés előtt

Szajki Bálint / 24.hu

Birtokba vette a Dunakanyart a víz – képgaléria tetőzés előtt

A Duna elfoglalta Nagymaros és Visegrád partmenti részeit, ahol gőzerővel zajlik a felkészülés a szombat hajnalra ígért tetőzésre.

A kedvező időjárás következtében a Duna középső szakaszán az előző napokban becsültnél várhatóan 10–20 centivel alacsonyabban tetőzik majd a folyó. Az árhullám az előrejelzések szerint szombaton hajnalban 694 centiméterrel tetőzik Nagymarosnál, ahol gőzerővel zajlik a felkészülés.

Fotóriportereink a csütörtöki napot a Dunakanyarban töltötték, ahol Visegrádon és a szemközti Nagymaroson rengeteg emberrel találkoztak, akik megfeszített munkával igyekeznek menteni, biztos helyre szállatani az értékeiket, miközben homokzsákerdővel próbálják elzárni a Dunát az utcáktól, a lakóházaktól. Hol van erre esélyük, hol nincs – ezt jelzi egy vízen úszó, elszabadult hűtőgép is.

Az viszont sokat segít, hogy a 2013-as csúcsárvízhez képest Nagymaroson megépült a mobilgátrendszer, ennek elemei már a helyükre is kerültek.

Ront a helyzeten az a tény, hogy Nagymaroson is sok helyen elment az áram. Az E.ON Hungária több mint 150 helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot csütörtök reggelig, az óvintézkedést pedig az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvásával indokolja. A cég azt közölte, hogy az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkoznia, a többi között Kisorosziban, Nagymaroson, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is.

Ahogy az a nagy árvizek idején rendre megtörténik, ezúttal is megszűnt a közúti összeköttetés a Dunakanyar déli pontján található Kisoroszi és a külvilág között. A Szentendrei-szigeten fekvő faluban a vízi úton történő ellátást is csak szükség esetén veszik igénybe, de csütörtökön még volt révközlekedés, péntektől viszont már csak rendkívüli esetben lesz. Az élelmiszert Visegrád Szentgyörgypusztára viszik, onnan hajóval kerül át a településre. A településen 1020 bejelentett állandó lakos van, és négyszázan laknak nyaralókban. Pontos kimutatást nem vezetnek, de Molnár Csaba polgármester szerint a lakók 80 százaléka tartózkodhat most az elzárt Kisorosziban.

Az alábbi képre kattintva megnyílik a galéria.

Galéria
Mohos Márton / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik