Sport

Babos Tímea a korai kiesés után: Az eredmények a béka segge alatt vannak

William West / AFP
William West / AFP

Babos Tímea a cseh Anna Siskovával párban már az első körben kiesett a thaiföldi Huahinben zajló, 250 ezer dollár (88,5 millió forint) összdíjazású, kemény pályás, női tenisztornán. Pedig a második helyen voltak kiemelve, de két szettben, 1 óra 26 perc alatt vereséget szenvedtek.

Babos a kiesés után sírós fényképet tett közzé az Instagram-oldalán, mellé pedig azt írta, nincs mit szépíteni a helyzeten,

ez a mostani karrierje legnehezebb időszaka.

Pedig úgy érzi, beleteszi a kellő munkát a felkészülésbe, és még azt sem mondaná, hogy nem megy neki a játék.

Voltak hibáim persze, vannak dolgok amiben tudok fejlődni, de ha osztályoznom kellene összességében magamat, 4-est adnék. Ami jónak felel meg… Ehhez képest az eredmények a béka s*gge alatt vannak, és ez szörnyen fájó és dühítő is egyben

– írta a párosban négyszeres Grand Slam-győztes Babos, majd hozzátette, próbál előrenézni, és ha egyéniben nem is, párosban érzi, hogy van keresnivalója, és mindent megtesz azért, hogy ezt bebizonyítsa magának.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

timeababos (@timeababos) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Ha bárki azt hitte, lezárult az olimpia egyik legnagyobb botránya, tévedett
Jordan Chiles nem törődött bele, hogy elvették a bronzérmét, szövetségi bíróságon harcol tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik