Tudomány

Több ezer ételcsomagoláshoz köthető vegyi anyagot találtak az emberi szervezetben

Juanmonino / Getty Images
Juanmonino / Getty Images

Több mint 3600 élelmiszer-csomagolásban vagy -készítményben használt vegyszert mutattak ki emberi szervezetben, amelyek egy része veszélyes az egészségre, míg másokról keveset tudni – írja a Science Alert, egy frissen megjelent tanulmány alapján.

A Journal of Exposure Science and Environmental Epidemiology szaklapban megjelent kutatás szerint a vegyi anyagok közül körülbelül 100 nagy aggodalomra ad okot az emberi egészségre nézve. Ilyenek, például, a PFAS-ok, vagyis az örök vegyi anyagok, de kimutattak biszfenol A-t, amelyet már kitoltottak a gyermekeknek szánt termékek gyártásából, valamint a ftalátokat is, amelyek összefüggésbe hozhatók a meddőséggel.

Más anyagok egészségre gyakorolt ​​hatásairól azonban keveset tudunk, jelentette ki a tanulmány vezető szerzője, Birgit Geueke.

A kutatók korábban mintegy 14 ezer élelmiszerrel érintkező vegyi anyagot (FCC) katalogizáltak, amelyek műanyagból, papírból, üvegből, fémből vagy más anyagokból készült csomagolás révén képesek élelmiszerbe jutni. Ezek az anyagok szintén származhatnak az élelmiszer-előállítási folyamat más részeiről, például szállítószalagokról vagy konyhai eszközökről.

A kutatók ezután ezeket a vegyi anyagokat keresték a meglévő biomonitoring-adatbázisokban, amelyek nyomon követik az emberi mintákban lévő vegyi anyagokat. A csapat arra számított, hogy néhány száz FCC-t talál, ehelyett meglepődtek, amikor 3601-et találtak – az összes ismert FCC negyedét. A kutatók ugyanakkor kiemelték, nem tudják egyértelműen kimutatni, hogy ezek a vegyszerek szükségszerűen az élelmiszerek csomagolásából kerültek-e a testekbe, mivel más expozíciós források sem kizárhatók.

És hogy mit tudunk tenni azért, hogy kisebb dózist kapjunk? Nos, a kutatók szerint nem sokat. Érdemes kerülni a csomagolt élelmiszerek vásárlását, próbáljunk minél több friss, feldolgozatlan terméket vásárolni, és ha mégis muszáj ezzel szembemenni, próbáljuk meg elkerülni az élelmiszer felmelegedését a csomagolásban.

Kapcsolódó
Évtizedek óta ugyanazokkal az anyagokkal mérgeznek minket
Napjainkban a tudományos diskurzus a mikroműanyagok körül forog, ez azonban nem azt jelenti hogy sikerült megoldani a régi problémákat. A biszfenolok márpedig a mai napig velünk vannak, és mérgeznek minket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik