Élet-Stílus

Császármetszéssel jött világra Patai Anna kisfia

Tulok András / RTL
Tulok András / RTL
Az énekesnő a Reggeliben mesélt arról, hogyan élte meg a szülést.

Patai Anna két héttel ezelőtt adott életet kisfiának, Bencének. Az énekesnő ma a Reggeliben mesélt arról, hogy remekül vannak, és igyekszik sokat pihenni, amiben a férje és a családja is segítik őt.

Végülis császármetszéses szülés volt, úgyhogy aztán tényleg szükséges az ágynyugalom. Én egy picikét pörgősebb fajta lány vagyok, úgyhogy nehéz betartani azt, hogy tényleg ne keljek ki az ágyból, erre igyekszem odafigyelni.

Mint mondja, a kedvese a terhessége alatt is mindenben segítette és támogatta, ez pedig azóta sem változott, hogy megszületett a kisbabájuk.

Mindenben számíthatok rá. Akár éjszaka felváltva kelünk, ő is segít nekem, ahogy hazaér, akkor átveszi a picit, hogy tudjak pihenni, tehát tényleg társak vagyunk ebben. Nagyon hálás vagyok a férjemnek, és egy igazi hős volt a szülés alatt is. Bent volt, fogta végig a kezemet 10 órán keresztül, mert a 10. órában született meg a kisbaba

– mesélte a 25 éves Patai, hozzátéve: amint a mellkasára helyezték a kisfiukat, a férjével rögtön elérzékenyültek.

Azt mondtuk, hogy ilyen gyönyörű kisbabát… és olyan mérhetetlen örömet éreztünk, amit nem lehet amúgy szavakba önteni. Ez igaz, amikor azt mondják az édesanyák, hogy egyszerűen olyan érzés az a pillanat, amit nem tudsz elmondani.

Az énekesnő egyébként a terhessége 37. hetéig dolgozott, és már gondolkodik a visszatérésen: noha egyelőre még a pihenésé a főszerep, jó pár hét múlva szeretne új dalokkal és klipekkel jönni, fokozatos szeretné visszavenni a rádiós munkáit is, az adventi időszakban pedig úgy véli, meglehet, hogy már a koncertezéshez is visszatér a családja kíséretében.

Kapcsolódó
Megszületett Patai Anna kisfia
Fotót is mutatott a kicsiről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik