A tavalyi gála a hollywoodi sztrájkok miatt 2024 januárjára való eltolása miatt idén már másodszorra adták át az Emmy-díjakat Los Angelesben.
A mindössze nyolc hónappal ezelőtti eseményekhez hasonlóan idén is A mackó (The Bear) kapta a két legfontosabb elismerést – a legjobb főszereplőnek, illetve legjobb mellékszereplőnek járó díjakat –, de ezek mellett még másik kilenc kategóriában is a legjobbnak bizonyult, így a harmadik évad minden idők legtöbb díjat egymásra halmozó szezonja lett.
A legjobb komédiának járó szoborról a produkció végül lecsúszott, azt a Hacks – A pénz beszél gyűjtötte be, a kategória legjobb színésznője pedig az annak stábját erősítő Jean Smart lett.
A drámák közt A sógun volt a legsikeresebb: négy díjat söpört be, így a legjobb férfi és női főszereplőnek járó elismerés mellett – előbbit első alkalommal kapta japán színész – a legjobb dráma is ez lett, sőt a szavazatok alapján a legjobb rendezői munkát is itt láthattuk.
A netflixes Szarvasbébi is aratott: a legjobb minisorozat vagy antológia kategóriájában dominált, kis híján minden díjat begyűjtve, de a Ripley miatt végül Steve Zaillian örülhetett a rendezői Emmynek. A legjobb férfi mellékszereplőt itt a Fargo adta (Lamorne Morris), a True Detective: Night County pedig a legjobb színésznő (Jodie Foster) szobrát hódította el.
A realityk közt sem maradt el a meglepetés: a RuPaul’s Drag Race-nek nem jött össze a harmincadik Emmy, helyette a Magyarországon nemsokára újrainduló Az árulókat díjazták.
Az Emmy számos díját már néhány nappal ezelőtt átadták, így a végső listát nézve a Sógun összesen 18 (4+14) elismerést gyűjtött és vált abszolút győztessé.
A legfontosabb kategóriák és a díjazottak:
- Legjobb realityvetélkedő: Az árulók;
- legjobb férfi mellékszereplő mini-, antológiasorozatban vagy filmben: Lamorne Morris (Fargo);
- legjobb női mellékszereplő mini-, antológiasorozatban vagy filmben: Jessica Gunning (Szarvasbébi),
- legjobb férfi főszereplő mini-, antológiasorozatban vagy filmben: Richard Gadd (Szarvasbébi);
- legjobb női főszereplő mini-, antológiasorozatban vagy filmben: Jodie Foster (True Detective: Night Country);
- legjobb mini-, antológiasorozat vagy tévéfilm: Szarvasbébi;
- legjobb férfi mellékszereplő drámasorozatban: Billy Crudup (The Morning Show);
- Legjobb női mellékszereplő drámasorozatban: Elizabeth Debicki (A korona);
- legjobb női főszereplő drámasorozatban: Anna Sawai (Sógun);
- legjobb férfi főszereplő drámasorozatban: Hiroyuki Sanada (Sógun);
- legjobb drámasorozat: Sógun;
- a legjobb férfi mellékszereplő vígjátéksorozatban: Ebon Moss-Bachrach (A mackó);
- a legjobb női főszereplő vígjátéksorozatban: Jean Smart (Hacks);
- a legjobb férfi főszereplő vígjátéksorozatban: Jeremy Allen White (A mackó);
- legjobb vígjátéksorozat: Hacks.