Üzleti tippek

Módszertan

A válogatás forrása
A táblázatokban szereplő, legnagyobb teljesítményt nyújtó vállalkozások kiválogatását és rangsorolását a 2000. évi társasági adóbevallás adatai alapján végeztük. A táblázatokban szereplő adatok – a kerekítés általános szabályainak alkalmazásával – millió forintra kerekítettek. A képzett adatokat (bázisindexeket, mutatókat) a kerekítés előtti, ezer forintban megadott értékek alapján számítottuk.

Értékesítés nettó árbevétele
A naptári évben értékesített, a készletek közé tartozó eszközök és a teljesített szolgáltatások számlázott vagy készpénzben kiegyenlített, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenértéke. Nem számolható el az értékesítés nettó árbevételként: a vállalkozáson belüli teljesítmények belső szervezeti egységek által elismert értéke, valamint a befektetett eszközök értékesítésének ellenértéke, ugyanis azt az egyéb bevételek, illetőleg a pénzügyi műveletek bevételei között kel kimutatni, ha azok a rendszeres tevékenység során merültek fel.

Exportértékesítés nettó árbevétele
A nettó árbevételnek az a része, amely exportértékesítésből származik. Az exportárbevételt a teljesítéskor (a számlázáskor) érvényes, az MNB által közzétett devizavételi árfolyamon átszámított forintértéken kell elszámolni. Ha a teljesítés alkalmával valutában történik a kiegyenlítés, akkor a kiegyenlítéskor érvényes, az MNB által közzétett valutavételi árfolyamon átszámított forintértéken kell az exportárbevételt elszámolni.

Átlagos állományi létszám
A statisztikai állományi létszámba számítanak a munkajogi állományi létszámba tartozó személyek a munkából meghatározott okokból távol lévők kivételével (szülési szabadság, gyed, gyes, sorkatonai szolgálat, három hónapot meghaladó betegség miatti távollét stb.), valamint a munkajogi állományba nem tartozó, de meghatározott feltételekkel a munkáltatónál folyamatosan munkát végzők (szünidőben foglalkoztatott diákok, más munkáltatótól kölcsön vett munkavállalók és így tovább).

Saját tőke
A jegyzett tőkéből, a tőketartalékból, az eredménytartalékból, az előző évek áthozott veszteségéből és a tárgyév mérleg szerinti eredményéből tevődik össze.

Jegyzett tőke
A cégbíróságon bejegyzett tőke az alapító okiratban, az alapszabályban, a társasági szerződésben, a létesítő okiratban meghatározott összegben.

Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye
Az üzemi (üzleti) tevékenység eredménye a számviteli törvényben meghatározott hétféle eredmény-kimutatási kategória egyike. Ezen a vállalkozás rendszeres (folyamatos) üzemi (üzleti) tevékenységéből származó eredményt értjük.

Adózás előtti eredmény
Az üzemi (üzleti) tevékenység eredményéből, a pénzügyi műveletek eredményéből és a rendkívüli eredmény összevonásából adódó eredménykategória.

Adózott eredmény
Az adózás előtti eredmény és az adófizetési kötelezettség különbözete.

Egy főre jutó árbevétel
Az értékesítés nettó árbevételének és az átlagos statisztikai létszámnak a hányadosa.

Tőkearányos adózott eredmény (ROE)
Az átlagos saját tőke hozama.

Eszközarányos adózott eredmény (ROA)
Az átlagos eszközállományra vetített adózott eredmény.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik