Belföld

Kormánydöntés nincs, de tiltakozás már van a Kaposvár és Szigetvár közötti négysávos út ellen

MTI
MTI

A Kaposvárt Szigetvárral összekötő kétszer két sávosra tervezett elkerülő- és gyorsforgalmi út nyomvonala ellen kezdett tiltakozni több település lakossága – írta a Klubrádió.hu.

A területen teljesen új út megépítését tervezik teljesen új nyomvonalon. A nyomvonal a Tókaji Parkerdő területét is átszelné, illetve Kaposújlak, Kaposszerdahely, Töröcske és Zselickislak szomszédságában haladna el.

Egy helyi civil társaság, a Zöld Vidék Egyesület szerdán indított online petíciót „Védjük meg a Tókaji Parkerdőt, Kaposvár tüdejét, a Zselic kapuját!” címmel. Ezt két nap alatt kétezren írták alá. Szerintük az útnak Kaposvár környékén nem létezik jó nyomvonala, bárhol vezetik, vagy a lakóhelyeket vagy a környező erdőket, legrosszabb esetben magát a Zselici Tájvédelmi Körzetet veszélyezteti majd.

Az érintett települések képviselői szerdán találkoztak a tervezőkkel Kaposszerdahelyen. Balogh Ádám, Kaposszerdahely következő, független polgármestere a Klubrádiónak elmondta, az eddig beharangozott Tókaji parkerdőn és a Bőszénfai Szarvasfarmon áthaladó, nyugatról megkerülő nyomvonalat úgy tűnik, kikerülik a tervezők, ugyanakkor két másik lehetséges, nem végleges útvonalat vázoltak fel, de ezek is problémásak.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium honlapja szerint a Kaposvárt Szigetvárral összekötő út építésével kapcsolatban még nincs kormánydöntés, az előkészítési fázisról viszont már van. A terv megvalósíthatósági tanulmánnyal rendelkezik. Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere a Kaposvár Most újságnak korábban elmondta az út megépülésének hivatalos indokait:

Kaposvár és Szigetvár közötti kétszer két sávosra tervezett új közlekedési folyosó azért fontos a somogyi megyeszékhely számára, mert az általa meghirdetett újraiparosítási program egyik alapvető feltétele a közúti infrastruktúra további fejlesztése, beleértve a Péccsel való gyorsforgalmi összeköttetés megteremtését

– mondta Szita. A tervei szerint a Szigetvárig megépülő új út a szintén bővítés előtt álló M6-os autópályáig vezetne, és attól a pillanattól a 67-es út tranzit útvonallá válna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik