Élet-Stílus

Krausz Gábor a családalapításról: Anna három gyereket szeretne, én pedig azt, ha ő boldog lenne mellettem

TV2
TV2
A séf azt mondja, Mikes Annával megfontoltan, nem rohanva szeretnének haladni, de látják a célt.

Az Ázsia Expressz csütörtök esti adásában a versenyzők a Fülöp-szigetek hivatalos nyelvét, a tagalogot tanulmányozták: egy óvodáscsoport által előadott dalból kellett kihallaniuk és megtanulniuk zöldségek nevét. A Bors szúrta ki, hogy Mikes Anna saját bevallása szerint nem tudott teljes mértékben koncentrálni a feladatra.

Annyira cukik ezek a gyerekek, hogy elolvadok tőlük

– mondta a műsorban táncos.

A történtekkel kapcsolatban a lap Mikes párját, Krausz Gábort is megszólaltatta, aki elmondta: nem az Ázsia Expressz forgatásán tűnt fel neki először, miként viszonyul kedvese a gyerekekhez.

Hiszen nem »csupán« profi táncos, de pedagógus is, és számtalanszor volt már alkalmam látni őt a Csillámpóni csoportban, ahová egyébként Hannika is jár. Bevallom, könnybe lábad a szemem, amikor figyelem őket együtt. Amióta pedig hármasban élünk együtt, nap mint nap érzékelem, ahogy Annában egyre inkább erősödnek az anyai ösztönök. Persze, én is láttam, hogyan érzékenyült el a feladat kapcsán és nem tagadom, engem sem hagyott hidegen az a cukiságcunami, ami végigsöpört rajtunk

– árulta el Krausz, majd a lép érdeklődésére azt is megosztotta, hogyan gondolkodik jelenleg a családlapításról.

A kapcsolatunk bombabiztos alapokon nyugszik, így a jövőbeli lépéseink vezethetnek arra, hogy bővüljön a családunk. Ugyanakkor ezen az úton megfontoltan szeretnénk haladni, vagyis nem rohanunk, de látjuk a célt. Anna három gyereket szeretne, én pedig azt, ha ő boldog lenne mellettem…

Krausz Gábor egyébként 2019-ben lett édesapa, volt felesége, Tóth Gabi az év decemberében adott életet közös kislányuknak, Hannarózának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik