Forma-1

A McLarennél eldöntötték, melyik pilóta mögé áll be a csapat

Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Forma-1-es McLaren csapatnál egészen mostanáig hagyták, hogy a két pilóta, Oscar Piastri és Lando Norris szabadon versenyezzen egymással, most azonban az a döntés született, hogy kettőjük közül Norris élvez prioritást.

A brit versenyző nyolc futammal a zárás előtt a második helyen áll, hátránya 62 pont a háromszoros világbajnok Max Verstappen mögött.

„Az alapelvünk az, hogy a mindig a csapat érdeke az első. A sportszerűség számunkra kiemelt fontossággal bír, és korrektek szeretnénk lenni mindkét pilótával. Hihetetlenül motiváltak vagyunk, de a lehető legtisztességesebb módon akarunk nyerni” – nyilatkozta Andrea Stella, a McLaren csapatvezetője.

A brit istállóban azután hozták meg a döntést, hogy a legutóbbi futamon, Monzában a McLarenek indulhattak az első sorból, ám végül a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc pezsgőzhetett a dobogó legfelső fokán.

„Többé nem szeretnénk látni olyan szituációt, mint ami Monzában történt, amikor a versenyzőink az első két helyen autózva hajtottak be egy sikánba, majd elsőként és harmadikként hagyták azt el. Mert ez kárt okoz a csapatnak. Ahogyan elkezdtük a versenyt a Monzában, az esélyt adott arra, hogy egy ilyen szituáció megtörténjen, ezen pedig javítanunk kell” – magyarázta Stella.

A csapatvezető elárulta, amikor Piastrit megkérdezték arról, hajlandó-e a csapat érdekében lemondani a győzelemről, az ausztrál versenyző azt felelte, fájdalmas döntés, de ha ez a szükséges lépés, akkor megteszi. Verstappen az első tíz futamból hetet is megnyert, de legutoljára még júniusban, a Spanyol Nagydíjon végzett az élen, és a Red Bull megtorpanását kihasználták a riválisok.

A konstruktőri versenyben a McLaren 8, a Ferrari 31 pontra van a Red Bulltól, úgyhogy a hétvégi Azeri Nagydíjon komoly izgalmak várhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik