Gazdaság

A győri Audit is elérte a Volkswagen-csoport válsága

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Bizalmi értekezletet tartott hétfőn az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) a győri Audinál. Az eseményen a vállalat teljes igazgatósága részt vett – írta meg még kedden a Portfolió, a szakszervezet közleménye alapján. A találkozóról szóló beszámoló szerint szó esett a német anyavállalatot, a Volkswagen-csoportot érintő kihívásokról, amelyek jelentősen hatnak a foglalkoztatásra is, így ezzel párhuzamosan a vállalatvezetés kiemelt célja új megbízások elnyerése vagy akár új üzleti területek kialakítása.

„Az eddigi együttműködésünk a munkavállalókkal példaértékű, közösen számos kihívást sikerült leküzdenünk. Az előttünk álló gazdasági és foglalkoztatási kihívások közös megoldása érdekében továbbra is elengedhetetlen a partnerség, a párbeszéd és az együttműködés. Mindannyiunk felelőssége, hogy a változó környezetben is biztosítsuk a vállalat stabilitását és a munkahelyek jövőjét” – idézték Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatósági elnökének szavait.

A hétfői találkozón bemutatkozott Achim Grewe és Peter Will, valamint az igazgatóság más tagjai, és átfogó tájékoztatást nyújtottak a vállalat jelenlegi helyzetéről, különös tekintettel a versenyképesség növelésére irányuló tervekre. Az igazgatóság elnöke kiemelte, hogy a költségek csökkentése és a hatékonyság javítása kulcsfontosságú a vállalat jövője szempontjából – számolt be a szakszervezet.

Szeptember elején a 24.hu is beszámolt róla, hogy Németországban akár gyárbezárásra is kényszerülhet a Volkswagen-csoport, jórészt a kínai piaci nyomulás okozta, fokozott verseny miatt. A cégcsoport féléves eredményei azt mutatják, hogy a vállalat nem fogja elérni a 2026-ra kitűzött, 10 milliárd eurós költségmegtakarítási célt. Ennek fényében pedig az autóipari óriás közölte, visszavonja azt az 1994 óta érvényben lévő munkahelyvédelmi doktrínáját, amely 2029-ig tiltotta volna az elbocsátásokat, és nem zárja ki a gyárbezárásokat sem Németországban.

A bezárások és a lehetséges elbocsátások körüli vita egyelőre a vállalat fő márkáját, a Volkswagent érinti, a brand működési eredménye ugyanis az egy évvel korábbi 1,64 milliárd euróról 966 millió euróra esett vissza.

A vállalatcsoporthoz tartozó – Magyarországon is telephellyel rendelkező – Audi, valamint a Porsche luxusmárkák egyelőre jól teljesítenek, illetve a cég által gyártott, olyan tömegjárművek is, mint a Skoda vagy a SEAT – írta akkor az Associated Press.

A kilátásba helyezett intézkedések Németországban mindenesetre komoly ellenállásba ütköztek a német szakszervezet részéről, amely sztrájkot is belengetett.

A Volkswagen-csoporthoz tartozó győri Audi az egyik legnagyobb munkaadó és befektető az országban. Kockázatot az jelenthet, hogy a cég globális stratégiája és átalakulása az egész vállalatcsoportot érintheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik