Kultúra

A francia first lady is összefut Emilyvel Párizsban

STEPHANE DE SAKUTIN / AFP
STEPHANE DE SAKUTIN / AFP

A héten folytatódnak Emily kalandjai Párizsban, és bár sok francia ki nem állhatja a sorozatot, a következő részekben Brigitte Macron is feltűnik majd benne – írja a Guardian.

A francia first lady önmagát alakítja majd, és a saját ruháiban lép a kamerák elé a divatvilággal is élénken foglalkozó és így jellemzően extravagáns ruhákat felvonultató sorozatban. Lily Collins, a sorozat főszereplője azt is elmondta, hogy a vendégszereplés már 2022 óta tervben volt:

Nagy rajongója a sorozatnak, és jól fogadta, hogy az első évadban megemlítettük őt, viccesnek találta. Ez a jelenet a negyedik évadban egy kikacsintás lesz, a vele való forgatás pedig megtiszteltetés és igazi öröm volt.

Ez a második alkalom, hogy Macron saját magát alakítja a képernyőn. 2018-ban a Vestiaires című, francia vígjátéksorozatban tűnt fel, amely két fogyatékkal élő úszó történetét meséli el. Az év elején viszont bejelentették, hogy Brigitte, une femme libre (azaz Brigitte, egy szabad nő) címmel hatrészes életrajzi film is készül.

Az Emily Párizsban negyedik évadának második fele csütörtöktől lesz nézhető a Netflixen, az első etapról írt kritikánk alább olvasható:

Kapcsolódó
Végre megértettük, mit csinál Emily Párizsban
Éppen csak hogy vége lett a párizsi Olimpiának, máris visszatérhetünk a francia fővárosba hála Emilynek, aki másfél év kihagyás után az eddigieknél is

Ajánlott videó

Olvasói sztorik