Kultúra

Pedro Almodóvar filmje kapta a fődíjat Velencében

Daniele Cifalà / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Daniele Cifalà / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nicole Kidman lett a legjobb színésznő.

Pedro Almodóvar filmje, a Tilda Swinton és Julianne Moore főszereplésével forgatott The Room Next Door nyerte el az Arany Oroszlán-fődíjat a szombaton véget ért 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon – írja az MTI.

A 74 éves Almodóvart felállva tapsolta meg a díjátadó gála közönsége. A spanyol rendezőnek, akit 2019-ben életműdíjjal is elismertek Velencében, a The Room Next Door volt pályafutása első angol nyelvű filmje. A dráma két nő – egy író és egy volt haditudósító – barátságát ábrázolja, akik fiatalon nagyon közel álltak egymáshoz, de évek óta nem látták egymást, és közben egyikük halálos beteg lett.

Almodóvar hangsúlyozta, hogy filmje az élet értékét hirdeti, de azt is világossá teszi benne, hogy az embereknek képesnek kell lenniük arra, hogy méltósággal haljanak meg, és maguk dönthessenek életükről.

A fesztivál versenyprogramjában 21 alkotást vetítettek, amelyek között két Budapesten forgatott produkció, Pablo Larraín chilei rendező Maria című, Maria Callasról szóló életrajzi drámája, valamint az amerikai Brady Corbet The Brutalist című filmje is szerepelt, amelyben Adrien Brody a holokauszttúlélő zsidó építészt, Tóth Lászlót alakítja, aki feleségével Amerikában kezd új életet.

Jó hírem van nektek. A mozi nagyszerű formában van

– mondta Isabelle Huppert, a nemzetközi zsűri elnöke a díjátadó ceremónia bevezetéseként.

A zsűri Ezüst Oroszlán-nagydíját Maura Delpero olasz rendező kapta a Vermiglio című, a második világháború idején az olasz Alpokban játszódó, lassú tempójú drámájáért.

A legjobb színésznő díját az ausztrál Nicole Kidman nyerte el a Babygirl című filmben nyújtott játékáért. Kidman üzletasszonyt alakított, aki karrierjét és családi életét is kockára teszi, mikor viszonyt kezd egy fiatal gyakornokkal. Az ausztrál filmsztár helyett a film rendezője, Halina Rein vette át a díjat a színésznő szavait tolmácsolva, aki édesanyja váratlan halála miatt nem vett részt a gálán.

A legjobb színész trófeáját a francia Vincent Lindonnak ítélte oda a zsűri a The Quiet Son című drámában nyújtott játékáért. A filmben egy apa és fia kapcsolatát szakítják szét a köztük támadt ideológiai ellentétek.

A legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlánt nyerte el a már említett The Brutalist, miután a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének díját, a versenyprogram legjobb filmjének járó FIPRESCI-díjat és a Mediterrán Egyetemek Szövetségének díját, az UNIMED Díjat is az alkotásnak ítélték. A Brady Corbet rendezésében megvalósult film társproducere Petrányi Viktória (Proton Cinema), a vágásért Jancsó Dávid felelt. A filmet 2023-ban forgatták túlnyomórészt Magyarországon, a forgatás szervíz munkáit Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél közös filmprodukciós társasága, a Proton Cinema végezte.

A legjobb forgatókönyv díját Murilo Hauser és Heitor Lorega kapta a brazil katonai diktatúra idején játszódó I’m Still Here című filmért, a zsűri különdíját pedig a georgiai rendező, Dea Kulumbegasvili vehette át April című abortuszdrámájáért.

A filmfesztivál Orizzonti (Horizontok) elnevezésű versenyprogramjában a legjobb film díját a román Bogdan Muresanu The New Year That Never Came című filmjének ítélte oda a szekció zsűrije, amelynek munkájában Reisz Gábor magyar filmrendező (Magyarázat mindenre) is részt vett. A velencei filmfesztivál a díjátadó szezon kezdetét jelzi, és számos olyan filmet vetítenek a mustrán, amelyek esélyesek az Oscar-díjra: az elmúlt 12 rendezői Oscarból nyolcat a Velencében debütált filmek rendezője nyert el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik