Szórakozás

„Eladom a vesémet, abból kifizetek egy repjegyet, és inkább vigyenek haza” – Krausz Gábor az Ázsia Expressz feladását fontolgatta

TV2
TV2
Olyan környéken érte őket a versenynap vége, ahol nem tudta elképzelni, hogy sikerülhet szállást találniuk Mikes Annával.

Az Ázsia Expressz szerda esti adásában több versenyzőnek is meggyűlt a baja az esti feladattal: 35 darab kókuszt kellett elvinniük egy másik városba, ám csak az első három befutó párosnak biztosítottak szállást éjszakára.

Miután Krausz Gáborék megkapták az SMS-t, ami jelezte, hogy már megvannak a befutók, a séf csalódottan közölte Mikes Annával, hogy „húzzanak inkább haza”.

Szerintem nem is voltunk annyira messze már, amikor jött az SMS, és amikor megkapod… ott végigfutott bennem, hogy ha itt kell szállást keresni ezen a környéken, akkor én eladom a vesémet, abból kifizetek egy repülőjegyet, és inkább vigyenek haza. Nem tudtam elképzelni, hogy itt, ezen a környéken hogy találunk szállást

– mondta Krausz.

A párosnak végül sikerült szabad szobát találnia, ahol a séf elmondta, csak az tartotta vissza attól, hogy valóban feladja a versenyt, hogy rájött, sehová sem tudna eljutni onnan, ahol az éjszaka érte őket.

Mert az órámat hiába adom el, az kábé 10 kilométerre elég, fuvardíj, és a reptér kurva messze van. És nincs nálam semmi

– magyarázta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik