Sport

„Egy adott napon nincs olyan csapat, amelyet ne tudnánk legyőzni” – a női kézisek kapitánya nem tervez nagy változtatásokat a hazai Eb-re

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A többi között az olimpiai ezüstérmes francia csapat ellen is készül az ősz folyamán a magyar női kézilabda-válogatott, amely Debrecenben egy felkészülési tornán is pályára lép a november-decemberi Európa-bajnokságot megelőzően.

Erről Golovin Vlagyimir, az olimpiai hatodik helyezett válogatott szövetségi kapitánya beszélt az MTI-nek. A válogatott első összetartására szeptember 23-tól kerül sor, ennek során két felkészülési mérkőzést játszanak a román válogatottal, az egyik zárt kapus lesz, a másikra szeptember 28-án, szombaton 17.30-tól kerül sor Tatabányán.

A második összetartás október végén lesz, akkor a tervek szerint a friss ötkarikás ezüstérmes, világbajnok francia együttessel játszanak két felkészülési találkozót a magyarok Toulonban, illetve Párizsban. A november 28-tól december 15-ig tartó magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Eb előtti közvetlen felkészülés során a csoportmérkőzések és a középdöntő magyarországi helyszínén, Debrecenben rendeznek egy felkészülési tornát november 22-től 24-ig a szlovák és ukrán csapat részvételével.

A hazai rendezésű Európa-bajnokság nagyon fontos, nem hiszem, hogy nagy változások lesznek

– felelte a keret esetleges megújulására vonatkozó kérdésre Golovin. Kitért rá: az Eb-n az olimpiával ellentétben nem 14, hanem 16 játékost lehet nevezni minden meccsre, ő nagyjából 18 fős bő kerettel tervez a felkészülésre, és bízik benne, hogy elkerülik a csapatot a sérülések az olimpia miatt sűrű időszak után.

Az olimpia kapcsán arról beszélt: az elért eredmény is pozitív, a mutatott játékban is előreléptek a korábbiakhoz képest, az ötkarikás játékok meglátása szerint megmutatták, hogy bárkivel is állnak szemben, meg tudják oldani egy kis szerencsével.

Egy adott napon nincs olyan csapat, amelyet ne tudnánk legyőzni

– jelentette ki a kapitány, kitérve rá, hogy az olimpián mutatott tudással felvértezve kell nekivágni a következő világversenyeknek, ugyanakkor még sok területen van lehetőségük és kell is fejlődniük.

Golovin Vlagyimir csapata az Eb debreceni A csoportjában sorrendben a törökökkel (november 28.), a svédekkel (november 30.), majd az északmacedónokkal találkozik. Mindhárom mérkőzés 18 órakor kezdődik. A magyarok továbbjutásuk esetén a szintén debreceni B csoport (Montenegró, Románia, Szerbia, Csehország) és a Bázelban sorra kerülő C csoport (Franciaország, Spanyolország, Lengyelország, Portugália) két-két továbbjutójával mérkőzhetnek a debreceni középdöntőben (december 5., 6., 8., 10.).

A döntő hétvégére, azaz az elődöntőkre és a helyosztókra (döntő, bronzmérkőzés, az 5. helyért) december 13-án és 15-én kerül sor Bécsben.

Az Európa-bajnokság A csoportjának programja:

november 28., csütörtök:
Magyarország-Törökország 18.00
Svédország – Észak-Macedónia 20.30

 

november 30., szombat:
Svédország-Magyarország 18.00
Észak-Macedónia – Törökország 20.30

 

december 2., hétfő:
Észak-Macedónia – Magyarország 18.00
Törökország-Svédország 20.30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik