Szórakozás

„Egy rossz csicskának érzem magam, az megvan?” – Dietz Gusztáv káromkodva kelt ki magából az Ázsia Expresszben

TV2
TV2
A színész utazás közben borult ki, hangsúlyozva, hogy patkányok, csótányok és hangyák között kell aludnia éhesen, miután „a belét kiteszi”.

A minap a 24.hu-n is megírtuk, hogy Dietz Gusztáv többször is ráförmedt a feleségére, Laky Zsuzsira az Ázsia Expressz hétfői adásában. Az egykori szépségkirálynő a műsorban elhangzottakkal, illetve az arra kapott nézői reakciókkal kapcsolatban nemrég a közösségi oldalán reagált.

A kalandreality soron következő adásának előzetese szerint Dietz a szerdai epizódban ismét kikel magból, ezúttal egy autó hátsó ülésén, utazás közben.

Mit keresek én itt? 150 kiló kókuszt odébb kell izé, egy pár kilométerre egy pár várossal?

– kérdezte emelt hangon Laky Zsuzsival szemben ülve, emlékeztetve, hogy egész nap nem evett.

Ez így jó, nem? Mi? Egy rossz csicskának érzem magam, az megvan? Egy rossz csicskának

– fordult a kamera felé, mire Laky azzal próbálta nyugtatni férjét, hogy hozzá hasonlóan ő sem evett.

Minimum azért, hogy a belemet kiteszem legalább enni kapok. Nem? De nem. Patkányok között, csótányok között, hangyák között alszom éhesen, baszd meg! De hát ez játék, nem? Milyen fantasztikus, kurvajó játék!

– tette hozzá az egykori ketrecharcos.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik