Belföld

70-80 ezer diákot juttatna el Semjén Zsolt nemzeti emlékhelyekre

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Országossá válik a nemzeti emlékezetpedagógiai program, amelynek célja, hogy minden gyermek legalább egyszer jusson el iskolai szervezésben egy nemzeti vagy történelmi emlékhelyre – mondta Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes szerdán, Budapesten.

Semjén Zsolt a program országos kiterjesztését bejelentő budapesti sajtótájékoztatón ismertette: a kezdeményezés a 7. évfolyamtól a 11. évfolyamig 78–80 ezer tanulót érint mintegy háromezer osztályban, és hatvan tankerületi központ és negyvenhét nemzeti emlékhely vesz részt benne. A kormány egymilliárd forintot biztosít erre a célra a mostani tanévben.

A miniszterelnök-helyettes a programot három az egyben programként jellemezte, amely eddig különállóan létező programelemeket egyesít: az iskolai történelemórát, a történelmi emlékhelyek emlékezetpedagógiai, jó gyakorlatát és a tanórákon kívüli közösségteremtést. A diákokat korszerű eszközökkel és szakszerű idegenvezetéssel ismertetik meg a nemzeti és történelmi emlékhelyekkel, a konkrét történelmi események, nemzetünk nagyjainak és hőseinek életpéldája személyesen és élményszerűen átélhetővé válik – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik