Belföld

Darázskolónia özönlött el egy gyerekszobát, a gipszkartont is átszakították

Boris Roessler / DPA / AFP
Boris Roessler / DPA / AFP

Nem mindennapi történetet mesélt el egy nő a Blikknek arról, hogyan foglalták el a darazsak a gyerekszobát a házukban.

Aznap érkeztünk haza a fiammal, aki néhány napig nem volt itthon, és valószínűleg ez menthette meg az életét. Bement a szobájába, majd hangosan kiabálni kezdett, hogy tele van a szobája darázzsal!

– mesélte Dalma, aki állítása szerint naivan azt hitte, fia túloz, ezért egy rovarirtó spray-t fogott meg, és bement a gyerekhez.

Elmondása szerint szinte éjszakai sötétség volt odabent, az ablakon nem lehetett kilátni a tengernyi rovartól, több százan nyüzsöghettek a helyiségben.

Mint mondta, azonnal kimenekültek a szobából, majd riasztották a tűzoltókat, közben azonban Dalmát megcsípte az egyik darázs. A telefon végén a tűzoltó riasztotta a mentőket, akik gyorsan meg is érkeztek, és bevitték a nőt a kórházba.

Kiderült, hogy a csípés szívritmuszavart okozott, a nőt egy napig bent is tartottak az orvosok.

A cikk szerint többen is megpróbálták kiirtani a darazsakat, ám amikor először vegyszert fújtak a villanyvezetékhez, ami mellett lemásztak a plafonról a rovarok, azok teljesen megbolondultak. Átszakították a gipszkartont, majd – a tapétát is átszakítva – még többen zúdultak a szobába. Végül másnap reggel bontották meg a mennyezetet, akkor derült ki, hogy a kaptárt, amiben több ezer fullánkos élt, már csak a tapéta tartotta, bármikor átszakadhatott volna, egyenesen Dalmáék fiának szobájába.

„Utólag Kornél elmondta, hogy éjszakánként hallott hangokat a fal mögül, de azt hitte, valamelyik háztartási berendezés az, mert olyan volt, mint amikor zúg az áram a vezetékekben” – mesélte el Dalma a lapnak.

A nőnek azt mondták a szakemberek, hogy a hatalmas, ötszintes kaptár hónapok óta épült a fejük felett, de olyan szakember is volt, aki szerint a kaptár akár évek óta ott lehetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik