Szórakozás

Sebestyén Balázs két díjat is bezsebelt

A közönség és a szakma ítélte oda a VOLTfolió szobrokat.

Sebestyén Balázs két kategóriában VOLTfolió Kulturális Médiadíjat nyert, amelyet a szakma és a közönség egyhangú szavazatai alapján ítélnek oda a kultúra legszínvonalasabb közvetítőinek és népszerűsítőinek. Magyarország kedvenc médiaszemélyisége televíziós illetve rádiós műsorvezetőként is átvehette a fesztivál díját.

„Először is köszönetet szeretnék mondani a reggeli műsor csapatának, nélkülük nem lennék ennyire kulturált” – nevetett Sebestyén Balázs, aki a szakma és a közönség szavazatai alapján vehette át a megosztott VOLTfolió díjat.

„A viccet félretéve, a Class FM és a Morning Show stábját ugyanúgy illeti a díj, hiszen minden reggeli műsorunk mögött igazi csapatmunka rejlik, és a megbízható kollégák nélkül, akikkel már félszavakból értjük egymást, én sem hoznám a formámat” – tette hozzá Sebestyén Balázs.

Sebestyén Balázs televíziós műsorvezetőként szintén elnyerte a VOLTfolió díjat.

„Igen nívós volt a jelöltek névsora, számomra éppen ezért már elismerés volt a többi jelölttel együtt megjelenni. Én azt az álláspontot képviselem, hogy a szórakoztatás is a kultúra része, és örülök, hogy ezzel a díjjal ezt a nézők illetve a szakmabeliek egyaránt elismerik” – tette hozzá az ország legnépszerűbb műsorvezetője.

A VOLTfolió Kulturális Médiadíjat 2001 óta a szakmai kuratórium által felkért félezer szakmabeli jelölése, majd a közönség szavazata alapján ítélik oda azon médiaszemélyiségeknek és médiumoknak, akik és amelyek a kultúra közvetítéséért a legtöbbet és a legjobb színvonalon tesznek. Az elsősorban zenészek, producerek, kulturális menedzserek, rendezvényszervezők és médiaszakemberek értékelése, illetve a közönség voksai alapján odaítélt díj az egyik legnagyobb presztízsű elismerés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik