Élő Nagyvilág

Túszalkuért tartottak általános sztrájkot Izraelben

Mostafa Alkharouf / ANADOLU / Anadolu via AFP
Mostafa Alkharouf / ANADOLU / Anadolu via AFP

Hamász: Új utasításokat kaptak az őrök az izraeli túszok kezelésére

Új utasításokat adott ki az őröknek a Hamász katonai szárnya arra az esetre, ha az izraeli erők megközelítenék őket – közölte a fegyveres szervezet szóvivője hétfőn anélkül, hogy az új utasítások jellegét részletezte volna.

A közlés szerint ezeket az „új utasításokat” azután adták ki, hogy júniusban túszmentő akciót hajtott végre az izraeli hadsereg. Emlékezetes, hogy június elején összesen négy gázai túszt sikerült kimenekíteni, ennek azonban súlyos ára volt: a Hamász szerint az akcióban közel kétszáz palesztin vesztette életét, közöttük nagyrészt gyerekek és nők. A Hamász szerint az akkori túszmentő akciónak ráadásul két túsz is áldozatul esett – igaz, azt nem részletezték, hogy milyen körülmények között.

Netanjahu ragaszkodik ahhoz, hogy a foglyokat katonai nyomással szabadítsák ki, ahelyett, hogy egyezséget kötnének, ami azt jelenti, hogy [halotti] lepelben térnek vissza a családjaikhoz. A családjaiknak el kell dönteniük, hogy élve vagy holtan akarják-e őket

idézte a szóvivő fenyegető szavait a Reuters.

Biden szerint az izraeli miniszterelnök nem tesz eleget a túszok kiszabadításáért

Joe Biden amerikai elnök szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem tesz eleget a Hamász által fogva tartott túszok kiszabadításáért. Az Egyesült Államok ugyanakkor – mint fogalmazott – közel jár ahhoz, hogy végleges javaslatot nyújtson be a megegyezésen dolgozó tárgyalófeleknek.

Biden a gázai túszokról azután beszélt újságíróknak a Fehér Házban, hogy az izraeli erők a hétvégén hat túsz holttestére bukkantak egy alagútban. A halottak között volt a 23 éves amerikai-izraeli állampolgár, Hersh Goldberg-Polin is, akit az izraeli hadsereg szerint a többiekkel együtt a Hamász fegyveresei ölték meg nemrég. A történtek erőteljes bírálatot váltottak ki a Biden-kormány tűzszüneti stratégiájával kapcsolatban, az izraeliek pedig sztrájkba kezdtek, hogy így is nyomást gyakoroljanak az ügyben hajthatatlannak látszó Netanjahura.

Biden elnök nemmel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy az izraeli kormányfő eleget tesz-e a túszalku megvalósítása érdekében. Arra a kérdésre, hogy az USA tervez-e ezen a héten mindkét félnek végleges javaslatot adni, Biden azt mondta:

Nagyon közel vagyunk ehhez.

Izraeli megszólalók Biden megjegyzésére úgy reagáltak: „figyelemre méltó”, hogy az amerikai elnök inkább Netanjahura gyakorol nyomást Jahja Szinvár Hamász-vezér helyett. Szerintük Biden megjegyzése azért veszélyes, mert napokkal azután hangzott el, hogy a Hamász kivégzett hat túszt, köztük egy amerikait.

Az izraeli kritika szerint ez ráadásul annak elismerése, amit korábban Szemi Abu Zuhri, a Hamász vezető szóvivője mondott, miszerint Netanjahu a felelős az egyezség aláásásáért.

(Reuters)

Leállította a túszalkuért indított sztrájkot az izraeli munkaügyi bíróság

Izraelben a munkaügyi bíróság elrendelte, hogy a Hisztadrut szakszervezeti szövetség állítsa le a palesztinokkal kötendő túszalku kikényszerítésére indított, országos sztrájkot.

A bíróság azért állíttatta le a munkabeszüntetést, mert az, megítélésük szerint, politikai jellegű és nincs benne gazdasági tényező.

Jogállamban élünk, és tiszteletben tartjuk a bíróság döntését, ezért utasítok mindenkit, hogy 14 óra 30 perckor térjen vissza dolgozni

– közölte Arnon Bar-David, a szakszervezet elnöke, a határozat után.

„A szolidaritási sztrájk fontos lépés volt, és mögötte állok. Hiába próbálták politikai színben lefesteni a szolidaritást, polgárok százezrei szavaztak a lábukkal. Bebizonyítottuk, hogy az elhurcoltak sorsánál nincs jobb- és baloldal, csak élet vagy halál, és nem hagyjuk, hogy az életet elhanyagolják. Egész életemben Izrael katonája voltam, és továbbra is harcolni fogok mindannyiunk értékeiért, a zsidó értékekért” – tette hozzá.

Ígérem az elhurcoltak családjainak, hogy a Hisztadrut továbbra is vezető szerepet fog játszani azon erőfeszítésekben, hogy hazahozzuk fiainkat és lányainkat

– zárta közleményét.

Izraelben hétfőn tovább folytak a tiltakozások országszerte, a túszalkut követelő tüntetők számos helyen főútvonalak forgalmát állították le, és sokfelé megakadályozták a vonatok indulását az állomásokon, nem engedték becsukódni az ajtókat. A megmozdulásokkal az október 7-én, a Gázai övezetbe hurcolt, izraeli túszok egyezménnyel történő kiszabadítását követelik, miután csütörtök éjjel vagy pénteken az övezetet uraló Hamász, palesztin, szélsőséges szervezet meggyilkolt hat, még életben lévő túszt, az izraeli csapatok közeledését észlelve.

A rendőrség az eddigi, többször erőszakossá vált demonstrációkon sokakat letartóztatott.

(MTI)

Megkezdődött az általános sztrájk Izraelben, bezárt a repülőtér

Hétfő reggel megkezdődött az általános sztrájk Izraelben. Tüntetők tucatjai torlaszolták el az Ibn Gvirol utcát Tel-Avivban, követelve, hogy a kormány állapodjon meg a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról, miközben a közvélemény egyre dühösebb a gázai háború kormányzati kezelése miatt.

A Histadrut – az ország egyik legnagyobb szakszervezete – tegnap előre bejelentette az egynapos sztrájkot, amely, helyi idő szerint, ma reggel, 6 órakor kezdődött. Egyelőre nem világos, hogy hányan csatlakoznak majd.

A kormányhivatalok és az önkormányzati hivatalok, valamint az iskolák és számos magánvállalkozás is zárva tart. Izrael nemzetközi repülőtere, a Ben Gurion, helyi idő szerint reggel 8 órakor (helyi idő szerint 6 órakor), bizonytalan időre, bezárt.

A Hamász felelősségre vonását ígérte Joe Biden

A Hamász felelősségre vonását ígérte Joe Biden vasárnap, amikor megerősítette, hogy egy amerikai-izraeli állampolgár is a Gázai övezetben megtalált és azonosított halottak között van.

Az elnök közölte, hogy az újabb amerikai áldozat a 23 éves Hersh Goldberg-Polin, akit tavaly október 7-én az izraeli zenei fesztiválról hurcoltak el a palesztin fegyveresek. Joe Biden méltatta a túsz szüleinek bátorságát, bölcsességét és kitartását. Azt írta, hogy ismeri őket. Hersh Goldberg-Polin szülei augusztus 21-én felszólaltak a Demokrata Párt elnökjelölő konvencióján, Chicagóban, ahol a túszok szabadon engedését kérték. Joe Biden közleményének szavai szerint „fáradhatatlanul dolgoztam, hogy a szeretett Hersh biztonságban hazajusson, és szívszaggató volt a hír haláláról”. Hozzátette, hogy „a Hamász vezetői fizetni fognak ezekért a bűncselekményekért”. Kamala Harris, alelnök és demokrata elnökjelölt, külön közleményben fejezte ki részvétét az amerikai túsz halála miatt. A szabadságát töltő Joe Biden szombaton ismét az Izrael és Hamász közötti háború végét sürgette, és azt mondta, hogy küszöbön áll a tűzszünetről szóló megállapodás.

Donald Trump, volt elnök, Hersh Goldberg-Polin haláláért Joe Biden és Kamala Harris politikáját tette felelőssé. Az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt hangoztatta, hogy az amerikai-izraeli kettős állampolgár halálának oka az Egyesült Államok nemzetközi erejének és vezető szerepének hiánya. Hozzátette: a Hamász terrortámadásához hasonló nem történhetett volna meg elnöksége idején, és ismét azt ígérte, megválasztása esetén véget vet a harcoknak.

Több százezren követeltek túszalkut Izraelben, vasárnap este

Több százezres tömegtüntetés követelte túszalku megkötését a Hamásszal vasárnap, Tel-Avivban, miközben Izrael más helyszínein is többezres demonstrációk voltak. Hétfőre általános sztrájkot hirdetett a szakszervezeti szövetség.

Vasárnap este kivételesen nagyszámú, a háború tavaly októberi kitörése óta a legnagyobb tömeg gyűlt össze Tel-Aviv központjában.

A szervezők szerint országszerte 700 ezren vonultak utcára, a tel-avivi tüntetésen pedig 550 ezren vettek részt.

Számos helyen összecsapások voltak a rendőrök és a demonstrálók között, sokakat őrizetbe vettek. Tel-Avivban hat koporsót helyeztek el a színpadon a csütörtökön vagy pénteken megölt hat újabb túszra emlékezve. A tömeg azt kiabálta, hogy nem hagyják sorsukra a Hamász által elhurcolt embereket. A beszédek alatt hatalmas hangerővel fújoltak, amikor a szónokok a kormány tagjait említették. Tel-Avivban az elraboltak családtagjai szólaltak fel, valamint a kibucmozgalom főtitkára, Lior Szimha és a Hisztadrut, az izraeli szakszervezeti szövetség elnöke, Arnon Bar-David.

A zsidók nem hagynak cserben zsidókat, nem lehet, hogy gyermekeink, politikai érdekek miatt, meghaljanak az alagutakban

– mondta a szakszervezeti elnök, és általános sztrájkot hirdetett hétfőre, a túszalku megkötéséért. „Az egész államban leáll a munka holnap reggel hat órától. Mindenütt, az Egged és Dan busztársaságnál, reggel nyolctól a repülőtéren is, beleértve a kikötőket, gyárakat, önkormányzatokat és hivatalokat” – mondta a szakszervezeti vezető. „Az egész gazdaság leáll holnapra. Azt várom, hogy Izrael minden munkahelye, a magán- és a közszféra csatlakozzon a szolidaritási sztrájkhoz és egyesüljön azon felhívás érdekében, hogy hazahozzuk fiainkat és lányainkat” – tette hozzá. Benjamin Netanjahu, miniszterelnök, a kormány esti ülésén kijelentette, hogy az elraboltak meggyilkolása után sem hajlandó lemondani az egyiptomi határsáv, a philadelphiai tengely izraeli felügyeletéről, amely, jelenleg, a túszalku legfőbb akadálya. Joáv Galant, védelmi miniszter, az ülésen azt mondta, hogy szerinte súlyos hiba a kabinet döntése, amely szerint Izrael az elhurcoltak élete árán is a philadelphiai tengelyen marad.

Olvasói sztorik