Egy szardíniai férfi pánikba esett, amikor meglátta, hogy anyja meghalt, és hátborzongató tervet eszelt ki, hogy továbbra is felvegye a nő nyugdíját.
A Sarroch nevű kistelepülésen élő 58 éves Sandro Mallus azt mondja, annyira nehéz anyagi körülmények között élt, hogy anyja temetését sem tudta volna kifizetni, ezért jutott eszébe, hogy elrejti a holttestet a fagyasztóládába, és eltitkolja a halálesetet.
A szardíniai férfi azt állítja, hogy anyja, a 78 éves Rosanna Pilloni természetes halállal halt meg – írja a Sun a L’union Sarda című lapra hivatkozva. Mallus tagadja, hogy megölte anyját, de biztos benne, hogy borzasztó tette után lelke sosem lel már békére.
Ezt – mármint, hogy nem gyilkos – még be is kell bizonyítania, ugyanis egyelőre azt sem zárták ki a hatóságok, hogy a férfi azért ölte meg az anyját, hogy illegálisan hozzájusson a nyugdíjához.
– olvasható a Telegraph című lapban.
Végül az aggódó szomszédok jelezték a rendőrségen, hogy hónapok óta nem látták Rosannát, ekkor találták meg a nő holttestét a fagyasztóban, a fia pedig bevallotta, hogy ő rejtette oda. Pilloni akár már 2023 januárja óta halott lehetett.