Nagyvilág

„Okolták valaha a magyarokat az 1956-os szovjet megszállásért?” – Orbánnak üzent az Európai Bizottság elnöke

MTI/Purger Tamás
MTI/Purger Tamás

Első nyilvános beszédét tartotta meg Ursula von der Leyen, miután másodszorra is az Európai Bizottság elnökének választották meg. Noha Orbán Viktor magyar miniszterelnök nevét nem mondta ki, a GLOBSEC regionális biztonságpolitikai konferenciáján egyértelműen üzent a magyar kormányfőnek. A 444.hu által szemlézett nyitóbeszédében a bizottsági elnök kitért az Ukrajna elleni orosz háborúra, és azt mondta:

vannak politikusok az EU-ban, sőt, még ebben a régióban is, akik a háborúért nem a megszállót, hanem a megszállottat hibáztatják a háborúban. Nem Putyin vágyát a hatalomra, hanem Ukrajna szabadságvágyát okolják a történtekért.

Már ekkor is Orbán Viktorra utalhatott, de ezután még egyértelműbbé tette a célzást.

Von der Leyen úgy fogalmazott:

Ezért azt akarom kérdezni tőlük: hibáztatták valaha a magyarokat a szovjetek 1956-os inváziójáért? Hibáztatták valaha a cseheket a szovjet elnyomásért 1968-ban?”. Mint fogalmazott, a Kreml viselkedése pont ugyanúgy jogsértő és rettenetes volt, akkor mint ahogy most is az.

Azzal folytatta, hogy az európiaiak sokféle nyelvet beszélnek, de egyetlen nyelvben sem szinonimája a békének a megadás, a szuverenitás a megszállással. Ezért szerinte azok, akik Ukrajna támogatásának felhagyásával érvelnek, nem békéért, hanem megbékítésért és Ukrajna alávetettségéért érvelnek.

Von der Leyen arra is kitért, hogy az orosz háború két dolgot megtanított Európában: egyrészt illúzió volt, amit évtizedeken át sokan gondoltak, hogy a gazdasági kölcsönös függőség a biztonság útja, és az oroszok sosem támadnának Európára, amíg az onnan veszi a gázt. De kiderült, hogy Putyin saját hazájának gazdagodását is feladta a saját birodalmi törekvéseiért. A háború kezdete óta Európa rengeteget fektetett be megújuló energiaforrásokba, így Putyin zsarolása nemcsak hogy nem jött össze, de még gyorsította is az európai energiaátállást.

A második lecke pedig – folytatta –, hogy hosszan elhanyagolták a védelmi kiadásokat, most ez látványosan felpörgött. Mint von der Leyen fogalmazott, nem tudja túlságosan hangsúlyozni az Ukrajnának amerikai támogatás fontosságát, és ezért mély hálát, de felelősséget is érez: Európa védelme elsősorban Európa feladata kell legyen, épp ezért aztán az európai országok jelentősen növelték védelmi kiadásaikat az elmúlt két évben

Ajánlott videó

Olvasói sztorik