Az úszó Konkoly Zsófia egyből bearanyozta a párizsi paralimpia első versenynapját, ugyanis csütörtökön 400 gyorson első helyen végzett az S9-es kategóriában.
Az uszodában Iván Bence és Száraz Evelin is az SM6-os kategória 200 méteres vegyes számában próbál minél jobb helyezést elérni – délelőtt lesznek az előfutamok, este a döntők –, a bocciásoknál pedig Nagy Vivien (BC2) és az éremesélyesek között számon tartott Szabó Alexandra (BC4) az utolsó csoportmérkőzését játssza.
A rutinos, ötödik paralimpiáján szereplő Gurisatti Gyula (P1 – lásd a képen) – aki a ’90-es években négyszer is világbajnok lett tájékozódási búvárúszásban, ám 1999. április 23-án felrobbant egy sűrített levegős palack, amely mindkét lábát térdből leszakította – a 10 méter légpisztoly számban versenyez először a chateauroux-i lőtéren.
Az országúton is érdekelt kerékpáros, Wermeser Zsombor az 1000 méteres pályakerékpározás időfutam selejtezőjében, majd remélhetőleg döntőjében teker a Nemzeti Velodromban.
A Stade de France-ban Luterán Petra lép először pályára a magyar atléták közül, a májusban világbajnoki bronzérmes sportoló este a T47-es kategória 400 méteres síkfutó számának előfutamában áll rajthoz, és reményeink szerint a papírformának megfelelően továbbjut a szombati fináléba.