Élő Nagyvilág

Lezuhant az amerikaiak által adományozott F16-osok egyike Ukrajnában

AFP
AFP

Letartóztatták az orosz védelmi miniszter nyáron leváltott helyettesét

Pavel Popov nagy kárt okozó csalás vádja miatt került előzetesbe két hónapra – írja az MTI moszkvai tudósítója.

A volt védelmi miniszterhelyettes nem ismerte el bűnösségét, a tábornok védője fellebbez a letartóztatásáról szóló döntés ellen.

A vizsgálat szerint Popov 2021 és 2024 között a moszkvai régió Krasznogorszki járásában lévő birtokán a kubinkai Patriot katonai és hazafias park költségén végeztetett építési és javítási munkálatokat, valamint „anyagi értékeket” szállíttatott oda. Ebben az időszakban miniszterhelyettesként ő volt a felelős a park fejlesztéséért, karbantartásáért és működtetéséért.

Vjacseszlav Ahmedov, a park igazgatója és Vlagyimir Szeszterov, az orosz védelmi minisztérium innovációs fejlesztési főosztályának helyettes vezetője szintén bíróság elé került az állítólagos sikkasztás miatt. Mindkettőjüket augusztus elején tartóztatták le, ugyancsak nagy kárt okozó csalás címén. A Kommerszant című lap szerint ők beismerő vallomást tettek.

Popovot idén júniusban távolították el miniszterhelyettesi tisztségéből.

Lezuhant az ukránok egyik F-16-osa, és meghalt a használatára kiképzett pilóta is

Hétfőn lezuhant egy amerikai gyártmányú F-16-os vadászgép – írta a CNN ukrán katonai forrásokra hivatkozva. A balesetben meghalt az ukránok egyik magasan képzett pilótája is.

Az ukránok nem hiszik, hogy pilótahiba áll az eset hátterében. A „Holdhal” néven ismert pilóta, Olekszij Mes éppen az „Oroszország által Ukrajna ellen intézett eddigi legnagyobb légitámadás visszaverésében” vett részt, amikor a baleset törtét a forrás szerint. A pilótát csütörtökön temették el.

A balesetet nemzetközi szakértők segítéségével kivizsgálják a CNN értesülése szerint. A híres pilóta halála súlyos csapás Ukrajna számára. Az első F-16-osok csak a hónap elején érkeztek meg az országba, és ő volt azon kevesek egyike, akiket kiképeztek a vezetésükre.

Újabb két kelet-ukrajnai falut foglaltak el az oroszok

Oroszország csütörtökön közölte, hogy újabb két kelet-ukrajnai falut foglalt el – Donyeck és Luganszk térségében -, miközben erői folytatják előrenyomulásukat egyre mélyebbre az országban – írja a The Guardian. Az orosz erők az elmúlt hónapokban folyamatosan nyomultak előre Pokrovszk logisztikai központja felé, amely egykor mintegy 60 ezer embernek adott otthont.

Holland vezérkari főnök: Ukrajna bevetheti a holland F-16-osokat Oroszországban

Ukrajna bevetheti a holland F-16-os vadászrepülőgépeket orosz területen, „nem szabtunk meg semmilyen korlátozást ezek használatára és hatótávolságára vonatkozóan”, feltéve, hogy betartják a nemzetközi háborús szabályokat – jelentette ki Onno Eichelsheim, a holland fegyveres erők parancsnoka csütörtökön a holland sajtónak nyilatkozva.

Hozzátette, hogy ezzel amerikai kollégái is egyetértenek. „Nekik másféle korlátozásaik vannak, de más fegyverrendszereket is szállítottak. (…)

Egy oldalon állunk, és azt támogatjuk, hogy Ukrajna megnyerje a háborút. Úgy gondolom, minden erőfeszítést megteszünk annak érdekében, hogy ez megtörténjen

– jelentette ki.

Hollandia már 24 F-16-os repülőgépet bocsátott Ukrajna rendelkezésére.

Eichelsheim hangot adott annak a véleményének is, hogy Ukrajna jelenlegi támadása egy orosz terület ellen „gyakorlatilag zseniális”. Az ukrán erők nagy területet foglaltak el, új technikákkal, elég gyorsan. Ezzel dilemmát teremtettek Vlagyimir Putyin elnök számára – fogalmazott.

Az oroszországi kurszki régióban folytatott hadművelet augusztus 6-i kezdete óta az ukrán erők több mint száz települést vontak ellenőrzésük alá. Eichelsheim szerint most az a kérdés, hogy Ukrajna hogyan használja ki pozícióját Kurszkban. „Használhatja alku tárgyaként, a béketárgyalásokon, vagy arra használja, hogy az orosz erőket kikényszerítse a donbászi régióból? Nem számítunk arra, hogy ez utóbbi megtörténjen, így az idő majd eldönti, hogy a hadműveletnek milyen mértékű stratégiai hatása van” – jelentette ki.

Ukrainian Presidency / Handout / ANADOLU / AFP

Josep Borell: az európai uniós tagállamoknak teljesen fel kell oldaniuk a fegyverhasználati korlátozásokat

Ukrajna önvédelmének segítése érdekében az európai uniós tagállamoknak teljesen fel kell oldaniuk a fegyverhasználati korlátozásokat, és az országba küldött katonai felszereléseket teljes mértékben ki kell használni, hogy Kijev csapást mérhessen azokra a helyszínekre, ahonnan Oroszország csapást mér rájuk – jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Josep Borell kül-és biztonságpolitikáért felelős EU-főképviselő.

Az uniós tagállamok külügyminisztereinek informális találkozójára érkezve Borrell úgy nyilatkozott: az oroszországi kurszki régióban folytatott ukrán hadművelettel csapást mértek Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús narratívájára, ami fontos stratégiai siker, ugyanakkor Oroszország továbbra is támadja az ukrajnai a civileket és infrastruktúrát.

Oroszországnak az a szándéka, hogy teljesen tönkretegye Ukrajna villamosenergia-rendszerét, és a télre sötétbe és hidegbe taszítsa az országot

– hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az európai bankokban zárolt orosz pénzeszközökből származó nyereséget már továbbították Ukrajnának és azoknak a tagállamoknak, amelyek ebből a pénzből további katonai felszerelést biztosítanak Kijevnek. Emlékeztetett arra, hogy az alapból még mindig megvan több mint 6 milliárd euró, de azt egy EU-tagállam vétója miatt nem tudták kifizetni. Mint mondta, találni kell valamilyen módot arra, hogy ezt a vétót megkerüljék, mert ez nem fogadható el” Kiemelte továbbá az ukrán védelmi ipar támogatásának fontosságát, amelyhez az EU 1,4 milliárd euróval járult hozzá.

Újabb területeket foglaltak el az ukránok Kurszk megyében

További területet vontak ellenőrzésük alá a dél-oroszországi Kurszk megyében az ukrán fegyveres erők – közölte szerda esti videóbeszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Ukrajnával határos területről van szó – tette hozzá, anélkül, hogy további részletekre tért volna ki. Csak annyit mondott, hogy orosz hadifoglyokat is ejtettek, ami jól fog jönni egy esetleges következő fogolycserénél.

Köszönjük katonák! Ez az, ami segít nekünk abban, hogy embereinket visszahozzuk az orosz fogságból

– mondta. Legutóbb a múlt héten került sor hadifogolycserére Oroszország és Ukrajna között.

Közben Oroszország mozgásszabadságot korlátozó intézkedéseket vezetett be a kurszki régióban fekvő Kurcsatov városában, ahol az atomerőmű üzemel, és ellenőrző pontokat állított fel az utcákon. Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője az erőműben tett keddi látogatása során aggodalmát fejezte ki a közelben zajló harcok miatt, és egy nukleáris baleset veszélyére figyelmeztetett.

Ukrajnában csütörtökre virradóra az ország kiterjedt területein légiriadó volt érvényben. Az ukrán légierő egy nagyobb orosz dróntámadás veszélyére figyelmeztetett. Aktív volt a légvédelem egyebek között Kijevben is.

Olvasói sztorik