Tudomány

Ritka, hibrid madarat sikerült megfigyelni

TorriPhoto / Getty Images
Illusztráció.
TorriPhoto / Getty Images
Illusztráció.

Franciaországi madarászok úgy vélik, hogy sikerült megfigyelniük egy szürke gém és egy kis kócsag hibridjét – írja az IFLScience. A vegyes vonásokkal bíró példányt az észak-franciaországi Somme megyében található Marquenterre Park közelében észlelték 2024 júliusában.

Szokatlan testalkata, illetve fehér és szürke tollazata alapján úgy gondolják, hogy a madár egy kis kócsag (Egretta garzetta) és egy szürke gém (Ardea cinerea) közötti szaporodás eredménye. A két, hazánkban is honos faj a régióban feketefenyőkön fészkel.

Ez a harmadik alkalom, amikor a faj hibridjét látják a parkban, először 2018-ban, majd 2022-ben történt észlelés.

Mindkét madár a gémfélék közé tartozik, vizes élőhelyeken fordul elő, emellett fészkelési viselkedésükben, vonulási szokásaikban és más vonásaikban is hasonlítanak egymásra. A kis kócsagok azonban jóval kisebbek, tollazatuk fehér, míg a szürke gémek tolla fekete és szürke, fejük pedig fehér alapszínű.

A gémfélék családjában nem ismeretlen a hibridizáció, a mostani eset viszont azért különleges, mert az érintett fajok eltérő nemzetséghez tartoznak, tehát viszonylag távoli rokonai egymásnak. Biológiai értelemben a hibridizáció két különböző fajhoz tartozó egyed szaporodását jelenti, alkalmanként eltérő nemzetségek tagjai is szaporodhatnak, bár ez ritkább, mert a genetikai különbségek túl nagyok közöttük.

Noha a fajok közötti szaporodás furcsának tűnhet, viszonylag gyakori jelenségről van szó. Még a modern ember is hibridizáció terméke, elődeink többek között neandervölgyiekkel és gyenyiszovaiakkal is keveredtek, aminek genetikai nyomai máig kimutathatóak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik