Sport

Nem érezte magát biztonságban, kirúgta edzőjét és gyúróját a doppingvádak alól felmentett világelső teniszező

JAMIE SQUIRE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Jannik Sinnernek friss levegőre van szüksége
JAMIE SQUIRE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Jannik Sinnernek friss levegőre van szüksége
A férfiteniszezők világranglistáját vezető Jannik Sinner menesztette edzőjét és gyúróját, néhány nappal azután, hogy kiderült, márciusban két doppingtesztje is pozitív eredményt hozott.

Az olasz sztárjátékos az Indian Wellsben rendezett tornán adta azokat a mintákat, melyben az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebol nyomaira bukkantak az ellenőrök. Sinner játékjogát ugyanakkor nem függesztették fel, kedden pedig a sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) közölte, hogy az amerikai tornán gyűjtött pénzdíjától és pontjaitól megfosztották, ugyanakkor egy független bíróság megállapította: a szer nem az ő hibájából került a szervezetébe.

Mint kiderült, a klosztebolt egy spray tartalmazta, melyet Sinner edzője, Umberto Ferrara adott a gyúró Giacomo Naldinak a kezén keletkezett vágás kezelésére. Naldi pedig azok után masszírozta Sinnert, hogy használta a spray-t.

„Mindkettőjüknek óriási szerepe volt eddig a karrieremben” – nyilatkozta pénteken, a New York-i US Open előtti sajtótájékoztatóján a 23 éves teniszező.

Óriási munkát végeztünk együtt rengeteg sikert arattunk és kiváló csapatot alkottak mögöttem. Ugyanakkor most, ezen hibák után, már nem érzem azt a biztonságot, amit korábban. Nehéz hónapok vannak mögöttem, vártam az eredményt. Most pedig friss levegőre van szükségem.

Sinner ügye felborzolta a kedélyeket a sportágon belül: volt, aki szerint nem minden teniszezőre ugyanazok a szabályok vonatkoznak és volt olyan, aki azt tette szóvá, ahogy a sportági szövetség és a ITIA kezelte az esetet, azzal vádolva meg a szervezeteket, hogy kivételezett a világranglista vezetőjével és soron kívül folytatta le az eljárását, amíg más játékosoknak sokkal többet, akár éveket kell várniuk hasonló ügyükkel.

Az olasz játékos a sajtóeseményen ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy nem voltak kiskapuk a számára és nem kivételeztek vele, egyúttal hangsúlyozta, hogy az elmúlt hónapokban az a tudat tartotta benne a lelket, hogy ő nem tett semmi rosszat.

(MTI)

Kapcsolódó
Még nem lélegezhet fel a világelső, alaposabban kivizsgálják a doppingügyét
Jannik Sinner kétszer is pozitív mintát adott, de felmentették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik