Élő Nagyvilág

Megérkezett Kijevbe az indiai miniszterelnök

AFP
AFP

Újabb Ukrajnának szánt fegyvercsomagot jelentett be Joe Biden

Joe Biden amerikai elnök újabb fegyvercsomagot jelentett be a kijevi vezetés számára a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott pénteki telefonbeszélgetése során – közölte a Fehér Ház.

Biden újfent megerősítette az Egyesült Államok Ukrajna népének nyújtott „sziklaszilárd támogatását”. Az amerikai elnök hivatalának közlése szerint a mostani segélycsomag légvédelmi eszközöket, drónelhárító rendszereket, páncéltörő rakétákat és lőszereket tartalmaz. Egy amerikai tisztségviselő szerint a csomag 125 millió dollár értékű katonai támogatást jelent.

(MTI)

Ukrajna amerikai siklóbombákat vetett be Kurszkban

Ukrajna pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok által szállított precíziós siklóbombákat vetett be a Kurszki terület elleni légicsapásokban, és azt állította, hogy visszafoglalt „bizonyos területet” a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol Oroszország a tavasszal indított offenzívát.

Mikola Olescsuk altábornagy, az ukrán légierő parancsnoka csütörtök éjjel közzétett egy videót azzal a céllal, hogy bemutassa, amint találat éri az egyik orosz alakulat támaszpontját. Az altábornagy kijelentette, hogy a GBU-39 típusú bombákkal végrehajtott támadás következtében veszteségek voltak orosz oldalon, és hadfelszerelést is megsemmisítettek. A felvételen számos robbanást lehetett hallani, és vastag füst gomolygott.
Ezzel egyidejűleg a 3. Önálló Rohambrigád is bejelentette, hogy közel két négyzetkilométernyi területen nyomult előre Harkiv megyében. Részleteket nem tettek közzé az offenzíva idejéről, kiterjedéséről és az elfoglalt területről.

Ukrajna az amerikai fegyverek szállítása után ért el előrehaladást augusztusban. Meglepetésszerű offenzívát indított augusztus 6-án a nyugat-oroszországi Kurszki terület ellen, egyidejűleg fokozta a dróntámadásokat katonai létesítmények és üzemanyag-tárolók ellen. Pénteken újabb adatok kerültek nyilvánosságra ezekről a támadásokról.

Egy volgográdi orosz légitámaszpont ellen indított ukrán drón jelentős károkat okozott az egyik fel- és leszállópályán. A jelentések szerint Moszkva ezt a légibázist használta a háborúban az Ukrajna ellen bevetett siklóbombák indítására – írta az AP amerikai hírügynökség a műholdas felvételek elemzése alapján.

Orosz légicsapások nyolc polgári személy halálát okozták négy kelet-ukrajnai megyében – közölték pénteken az ukrán hatóságok. Két ember pénteken halt meg egy légicsapásban a Kurszki területtel határos északkelet-ukrajnai Szumi megyében, ahol négy másik polgári személy is megsebesült a támadásokban – írta honlapján az ukrán rendőrség.

Valamivel keletebbre, Harkiv megye egyik településén két civil halt meg – írta a Telegram üzenetküldő alkalmazásban Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó. Egy harmadik holttestet a romok alól húztak ki egy másik településen, amelyet egy hete támadtak meg – tette hozzá.

Vadim Filaskin, Donyeck megye állami közigazgatásának vezetője azt írta, hogy “augusztus 22-én egy halottal és nyolc sebesülttel nőtt az oroszok áldozatainak száma Donyeck megyében”, ahol az orosz erők hónapok óta nyomulnak előre.

Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója pénteken bejelentette, hogy „két ember halt meg és másik öt megsebesült a Herszon városa és a környéke elleni légicsapásokban. A 3. ukrán Önálló Rohambrigád csütörtök éjjeli közleményében tudatta, hogy az ukrán erők visszafoglaltak néhány állást, amelyek addig orosz kézen voltak.

Andrij Bileckij dandárparancsnok közölte, hogy megtámadták az erőfölényben lévő orosz csapatokat, és “győztek”. Az orosz létszámfölény 2,5-1 arányú volt – tette hozzá. Az ukrán vezérkar közölte, hogy többtucatnyi újabb orosz támadást vertek vissza.

Napi helyzetjelentésében a vezérkar közölte, hogy összesen 79 támadást jelentettek a kelet-ukrajnai frontokról. A leghevesebb harcok ismét a Donyeck megyei Pokrovszk környékén voltak, ahol az orosz erők megpróbálták megerősíteni és kiterjeszteni előző napi területnyereségüket. Az elmúlt napban az ukrán védőket húsz támadás érte a térségben.

Hasonlóan heves harcokat jelentettek Toreck környékéről is. A jelentések szerint az ukrán erők orosz szárazföldi csapatok több támadását verték vissza, miközben az orosz harci gépek rakétákkal támadtak ukrán állásokat és településeket.

(MTI)

Emelték a biztonsági szintet a NATO német légibázisán

Potenciális fenyegetésre utaló hírszerzési információk alapján csütörtök éjjel a második legmagasabb fokozatra emelték a biztonsági szintet az észak-rajna-vesztfáliai Geilenkirchenben lévő NATO-légibázison – erősítette meg Christian Brett, a németországi nemzetközi légibázis szóvivője.

Már csütörtökön az 1600 alkalmazott mintegy felét elővigyázatosságból hazaküldték, de a repülési műveletek nem szakadtak meg, és az AWACS légi előrejelző rendszerben alkalmazott repülőgépek továbbra is fel- és leszállnak – közölte Brett.

Jelenleg a NATO zsargonja szerinti „Charlie” biztonsági szintet alkalmazzák, amely azt jelenti, hogy valamilyen incidens történt, vagy potenciális terrorfenyegetettségről van tudomása a szervezetnek – mondta Brett. Hozzátette, hogy erre a riasztási szintre Geilenkirchenben évek óta nem volt példa. Ennek ellenére szerinte nincs ok az aggodalomra, a gyakori hírszerzési információk alapján már elővigyázatosságból intézkedtek.

A dpa német hírügynökségnek nyilatkozva a szóvivő abszurdumnak nevezte a drónok reptér fölötti átrepüléséről szóló találgatásokat. A légibázis fölött tilos az átrepülés a nem engedélyezett légi járműveknek – emelte ki. A drónokat már gyártáskor úgy állítják be, hogy ne tudjanak a tiltott repülési zónákba navigálni. A légteret ettől függetlenül is szigorúan ellenőrzik – húzta alá Brett.

A NATO jelenleg 14 átalakított Boeing 707-es repülőgépet állomásoztat Geilenkirchenben az AWACS rendszerben. Ezek célja, hogy a légtérben a potenciális veszélyforrásokat időben felismerjék, és tájékoztassák a szervezetet. Az Aachen melletti repülőtérről hétfőtől péntekig naponta két-három AWACS-járat közlekedik.

(MTI)

Modi felajánlotta baráti segítségét Ukrajnának a békéért

Narendra Modi indiai miniszterelnök Kijevben felajánlotta Volodimir Zelenszkijnek, hogy személyesen, barátként játsszon szerepet a béketárgyalásokban. Modi a találkozót az ukrán elnökkel történelminek és barátinak nevezte, és elmondta, hogy kész proaktívan lépni a békéért. Azt is elmondta Zelenszkijnek, hogy minél előbb el kell kezdeni a párbeszédet, de tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását és szuverenitását.

Kijevbe érkezett Narendra Modi indiai miniszterelnök

Kijevbe érkezett pénteken Narendra Modi indiai miniszterelnök, hogy megbeszéléseket folytasson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Ez az első indiai miniszterelnöki látogatás Ukrajnában azóta, hogy Kijev 1991-ben elnyerte függetlenségét a Szovjetuniótól. Modi júliusban Moszkvában is tárgyalt.

Várom a lehetőséget, hogy megosszuk egymással a folyamatban lévő ukrajnai konfliktus békés rendezésével kapcsolatos kilátásokat

– mondta Modi az utazás előtt. Barátként és partnerként reméljük, hogy hamarosan visszatér a béke és a stabilitás a térségben – tette hozzá.

Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó a Reuters hírügynökségnek kifejtette: Modi kijevi látogatása azért jelentős, mert Újdelhi valóban rendelkezik bizonyos befolyással Moszkvára. Rendkívül fontos számunkra, hogy hatékonyan építsük a kapcsolatokat az ilyen országokkal, elmagyarázzuk, hogy mi lenne a háború helyes befejezése – és hogy ez az ő érdekükben is áll – mondta.

Olvasói sztorik