Nagyvilág

Legalább nyolcan a folyóba vesztek a szerb-bosnyák határon

OLIVER BUNIC / AFP
OLIVER BUNIC / AFP

Legalább nyolc ember meghalt és többen eltűntek, miután csütörtökön kora reggel egy menedékkérőket szállító csónak megpróbált átkelni Szerbiából Bosznia-Hercegovinába a Drina folyón keresztül – közölte a mentést végző boszniai polgári védelmi mentőcsapat vezetője. Elmondása szerint csónak reggel 6 óra körül borult fel az illegális határátkelési kísérlet során.

Pontos információink nincsenek, eddig nyolc holttestet sikerült kiemelni

idézte a Reuters hírügynökség a mentési akció vezetőjét, aki a tragédia közelében állt újságírók elé. Hozzátette, a mentők egy anyát és egy csecsemőt is eltűntként keresnek, de sok remény nem maradt, hogy a túlélők között lesznek.

Az erdős folyóparton a polgári védelem mentőcsapatai mellett a szerb határrendészet, búvárok és tűzoltók is részt vesznek a kutatásban.

Hogy hányan voltak a felborult csónakban, azt egyelőre nem tudták megmondani, de Boris Trninic, a polgári védelem igazgatója az Srna hírügynökségnek azt mondta: nem hivatalos becslések szerint harmincan voltak – közülük tizenöten érték el a partot. A szerbiai N1 televízió számolt be arról, hogy a mentők egy embercsempészt is keresnek, aki a migránsokat a folyón átvitte.

A Szabad Magyar Szó című lap a zvorniki rendőrségre hivatkozva korábban azt írta, hogy tizennégy migránst állítottak elő, mindannyian marokkóiak, és egy másik csónakban utaztak, amelyiknek sikerült partot érnie. Szintén korábban Ivica Dačić szerb belügyminiszter közölte, hogy huszonöt migránsból tizennyolc ért partot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik