Nagyvilág

Az Obama házaspár ellopta a show-t, miközben közösen kampányoltak Harris mellett és Trump ellen

CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Barack és Michelle Obama a Demokrata Párt jelöltállító gyűlésén 2024. augusztus 20-án Chicagóban.
CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Barack és Michelle Obama a Demokrata Párt jelöltállító gyűlésén 2024. augusztus 20-án Chicagóban.

Jelenleg is zajlik az amerikai Demokrata Párt jelöltállító gyűlése Chicagóban, amelynek második napján a fénypontot minden bizonnyal Barack Obama és felesége, Michelle Obama beszéde jelentette, a közönség éljenzése közepette.

Az egykori first lady ritkán szólal meg nyilvánosan politikai ügyekben annak ellenére, hogy az egyik legismertebb és legkedveltebb közszereplő, most azonban egy igen kiélezett elnökválasztási kampány közepette kivételt tett és miközben Kamala Harris alelnököt és elnökjelöltet méltatta, odaszúrt Donald Trumpnak is.

Michelle Obama beszédét azzal kezdte, hogy újra visszatért a remény, miután az utóbbi időszakban úgy tűnt, hogy a remény fokozatosan elhalványul. Ezt a lehangoltságot pedig csak erősítette a személyes gyásza, amelyet édesanyja májusi halála miatt érzett és emiatt nem is volt benne biztos, hogy képes lesz színpadra állni. Végül úgy gondolta, hogy az édesanyja iránt érzett tisztelet miatt kötelessége beszédet mondani:

Édesanyám a maga kitartó, csendes módján élete minden egyes napján remélt. Úgy gondolta, hogy minden gyerekben és minden emberben van valami értékes és hogy bárki sikeres lehet, ha lehetőséget kap. (…) Megértették, hogy nem elég az, ha a gyerekeik boldogulnak, és közben mellettük mindenki más küszködik.

Az édesanyja ezért önkéntes volt a helyi iskolában és olyan értékeket adott tovább a lányának, mint a felebaráti szeretet és az, hogy a kemény munka elnyeri a méltó jutalmát.

Kamala Harris és én ugyanazokra az alapértékekre építettük az életünket. Annak ellenére, hogy anyáinkat egy óceán választotta el, ugyanúgy hittek ebben az országban. Édesanyja ezért költözött ide Indiából 19 évesen és ezért tanította Kamalát az igazságosságra, a mások felemelésének kötelezettségére, és annak felelősségére, hogy többet adjunk, mint amennyit elveszünk.

Michelle Obama hosszasan méltatta Harrist, majd kijelentette, hogy az elnökválasztási verseny két főszereplője közül Harris az, aki igazán érti azt a láthatatlan munkát és a rendíthetetlen elkötelezettséget, amely Amerikát mindig naggyá tette. Ezzel szemben Donald Trump éveken át mindent megtett azért, hogy félelmet keltsen az emberekben, folytatta, majd Trumpnak arra a megjegyzésére utalt, miszerint a demokraták migránsokat akarnak betelepíteni, hogy elvegyék a feketék munkáját.

A korlátozott, szűk világképe révén fenyegetve érezte magát két keményen dolgozó, magasan képzett, sikeres ember létezése miatt, akik történetesen feketék (…) ki fogja neki elmondani, hogy az az állás, amit most meg akar szerezni, lehet, hogy éppen az egyik fekete munkahely?

A volt first lady mindenkit arra biztatott, hogy ne csak panaszkodjon, hanem tegyen is valamit, és segítse elő Harris, és alelnökjelöltje, Tim Walz megválasztását.

Itt az idő, hogy kiálljunk amellett, amelyről tudjuk, hogy a szívünk szerint helyes. Ne csak alapvető szabadságjogainkért, hanem a tisztesség, az emberség, az alapvető tisztelet, méltóságért és empátia, a demokrácia alapját képező értékek mellett.

Michelle Obamát követően a férje lépett színpadra, aki úgy méltatta feleségét, hogy „én vagyok az egyetlen, aki van olyan hülye, hogy Michelle után mond beszédet”, de aztán nem kímélte Trumpot.

Itt van ez a 78 éves milliárdos, aki azóta megállás nélkül panaszkodik, amióta leereszkedett az arany mozgólépcsőjén 9 évvel ezelőtt. (…) Ott vannak a gyerekes gúnynevek, az őrült összeesküvés-elméletek és ez a furcsa megszállottság a tömegek méretével kapcsolatban.

Ezen a ponton Obama a kezével is mutatta a méretet és majdnem elnevette magát.

A volt elnök méltatta Joe Bident, aki nyolc évig az alelnöke volt, és aki hétfőn könnyek között mondott beszédet.

Visszatekintve minden kétség nélkül kijelenthetem, hogy az első nagy döntésem elnökjelöltként egyben az egyik legjobb döntésem is volt: az, hogy felkértem Joe Bident, hogy szolgáljon mellettem alelnökként. (…) Joe és én más körülmények közül érkeztünk, de testvérekké váltunk.

Hozzátette, Amerikának szüksége volt egy vezetőre Trump elnöksége után. Most azonban Biden átadta a stafétát Harrisnek:

Most mindannyiunkon múlik, hogy harcoljunk azért az Amerikáért, amiben hiszünk – és efelől ne legyenek kétségeink, ez egy harc lesz.

Obama kiemelte, hogy az elnöksége alatt Harris legfőbb ügyész volt, aki bankok és magánegyetemek ellen harcolt, és nyomást gyakorolt őrá is a 2008-as gazdasági válság után, hogy a lakástulajdonosok kártérítést kapjanak.

Nem számított, hogy demokrata vagyok és az sem, hogy nekem kampányolt – kész volt harcolni a lehető legnagyobb segélyért azoknak a családoknak, akik azt megérdemelték.

A politikus beszédét azzal zárta:

Nincs szükségünk további négy év zűrzavarra és káoszra. Azt a filmet már láttuk – és mindannyian tudjuk, hogy a folytatás általában rosszabb. Amerika készen áll egy új fejezetre. Amerika készen áll egy jobb történetre. Készen állunk Kamala Harris elnökségére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik