Nem éppen a terveknek megfelelően alakult augusztus 20-a megünneplése Budapesten, de az érdeklődők a végén nem maradtak tűzijáték nélkül.
Akik napközben kilátogattak a Dunához, többek között megcsodálhatták a katonai helikoptereket, ha pedig egy kis mozgásra vágytak, akkor csatlakozhattak Magyar Péterhez a Margitszigeten, és körbefuthatták a szigetet, vagy csak piknikezhettek egy kis tollaslabda kíséretében.
Estére jelentős tömeg gyűlt össze a Duna-parton, hogy megnézzék az ünnepi tűzijátékot, bár az is kérdéses volt, hogy megtartják-e. Hajnalban a Kiderül.hu több hullámos záport jósolt, a HungaroMet pedig sokáig semmit, mert technikai probléma alakult ki az oldalnál. Budapestre riasztást adtak ki délutánra, az operatív törzs pedig még délután öt órakor sem sem tudta, hogy végül lesz-e tűzijáték vagy sem. Este hétkor végül közölték, hogy lesz, de közben a vihar elérte a fővárost, ezért a tervezettnél egy órával később, este tízre tolták el, addig pedig azt kérték az összegyűltektől, hogy húzódjanak fedett helyre.
A lenti fotóra kattintva egy galéria segítségével is megmutatjuk az eseményeket: