Élet-Stílus

Exfelesége Ralf Schumacher coming outjáról: „Mindig tagadta a pletykákat, azt mondta, képzelődöm, menjek pszichiáterhez”

Andreas Rentz / Bongarts / Getty Images
Andreas Rentz / Bongarts / Getty Images
A nő úgy érzi, elherdálta a legszebb éveit.

Július 14-én Ralf Schumacher egy fotót osztott meg az Instagram-oldalán, amin egy férfi társaságában látható és átölelik egymást, amint a naplementét nézik. Schumacher párját Etienne-nek hívják, két éve vannak együtt, korábban munkakapcsolatban voltak.

A pilóta volt felesége, Cora Brinkmann interjút adott a Der Spiegelnek, melyben kitért a korábbi Forma-1-es versenyzővel való házasságára is. 2001 és 2015 között, tehát tizennégy évig voltak házasok.

Bárcsak Ralf velem is közölte volna mindezt, vagy legalább szólt volna, hogy erre a bejelentésre készül. Versenyzői pályafutása közben keringtek róla furcsa pletykák a paddockban, kérdeztem is annak idején, mi ebből az igazság, de ő mindvégig tagadott. Sőt, azt mondta, képzelődöm, és menjek el pszichiáterhez. Ám ezek a pletykák az évek során egyre erősebbek lettek. Olyannyira, hogy már nem tudtam eldönteni, képzelődöm, vagy tényleg meleg a férjem. Kezdtem egy kicsit megbolondulni. De Ralf végig tagadott, én pedig vakon bíztam benne, az ő szava nekem szentírás volt

idézi szavait az Index, mely az interjút szemlézte. Brinkmann is abból Schumacher posztjából értesült volt férje coming outjáról.

Ez a hír olyan volt nekem, mint egy tőrdöfés a szívembe. Hiszen tizennégy évig házasok voltunk, született egy gyerekünk, és én szerelmes voltam Ralfba. Most úgy érzem, hogy mindvégig csak kihasznált, és az egész házasságunk egy ordas nagy hazugság volt. Elherdáltam a legszebb éveimet, hiszen úgy tűnik, mindvégig hazudott nekem. Ha meleg, nem szerethetett.

Kapcsolódó
Coming outolt Ralf Schumacher
Közösségi oldalán azt írta: a legjobb dolog az életben az, ha a megfelelő partner van melletted, akivel mindent megoszthatsz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik