Belföld

Órás késések várhatók a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon, néhány InterCity kerülő útvonalon jár

Pestszentlőrinc vasútállomáson meghibásodott a biztosítóberendezés kedd hajnalban, emiatt a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon 30-50, esetenként 60-70 perccel meghosszabbodott a vonatok menetideje. A berendezés helyreállítása elhúzódik, ezért még délután is jelentős késésekre és kimaradó járatokra kell számítani – tudatta a Mávinform.

A teljesség kedvéért közölték azt is, hogy

  • a Nyugati pályaudvarról minden óra 35-kor és a Monorról óra 16-kor induló S50-es vonatok nem közlekednek;
  • a Z50-es vonatok a Nyugati pályaudvar és Monor között S50-es vonatként járnak, minden állomáson és megállóhelyen megállnak;
  • több InterCity kerülő útvonalon, Újszász érintésével közlekedik, ezért nem érinti Zuglót, Kőbánya-Kispestet, Ferihegyet és Ceglédet;
  • a debreceni Cívis InterRégiókpedig  csak Ceglédig közlekednek, illetve onnan is indulnak.

A meghirdetett változásoktól eltérések előfordulhatnak.

Az egyes közlekedő vonatokról további tájékoztatás a Vonatinfó térképen vagy a MÁV applikációban érhető el – bár a kerülő útvonalon közlekedő InterCity vonatok a főváros és Szolnok között nem követhetők a vonatinformációs rendszereken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik