Kormányfői minőségében első útja Lengyelországba vezetett, és Varsóból repült át szerdán az integrációs intézmények székvárosába. Ezért este az Európai Bizottság néppárti biztosaival lesz közös munkavacsorája.
Herman van Rompuy
Csütörtökön Orbán Viktor először Herman van Rompuy-jel, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnökével találkozik.
Ezután José Manuel Barrosóval, az EU legfőbb végrehajtó szervének, az Európai Bizottságnak az elnökével folytat megbeszélést, amelyet közös sajtótájékoztató követ.
José Manuel Barroso
Délután a magyar miniszterelnök Jerzy Buzeknél, az Európai Parlament elnökénél tesz rövid látogatást, végül pedig az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének székházában Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral tárgyal. Ezt a tervek szerint szintén közös sajtótájékoztató követi.
Anders Fogh Rasmussen
A kormányfő kíséretében van Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
később Martonyi János külügyminiszter is csatlakozik hozzájuk, aki szerdán részt vesz a szarajevói EU-Nyugat-Balkán külügyminiszteri konferencián. A bosznia-hercegovinai fővárosból késő délután repül Brüsszelbe.
