Szórakozás

Terry Black Dubajba menekül az anyagi gondok elől

A transzvesztita előadóművész nem tud megélni Magyarországon.

Terry a jövőben is mindent meg szeretne adni a gyermekeinek, ezt pedig Magyarországon állítása szerint nem teheti meg. Az előadóművész fellépéseinek a száma ugyanis a korábbi évekhez képest megcsappant, és már nem tudja azt az életszínvonalat biztosítani a családjának, mint korábban.

A gyerekek azért nem szakadnak el teljesen a hazai kötelékektől, a kisfiú jelenlegi, szigetszentmiklósi iskolájának a magántanulója lesz, és az interneten keresztül ad majd számot a tudásáról. Azt tervezik, egy évben egyszer-kétszer hazalátogatnak, így Dani a vizsgákon is meg tud jelenni majd – árulta el az előadóművész a Reggeli hétfői adásában hétfőn.

Terry már a megfelelő ingatlant is megtalálta Dubajban, és munka után sem kell keresgélnie, egyik arab barátja jóvoltából ugyanis egy éjszakai szórakozóhelyen fog fellépni majd rendszeresen.

Azt egyelőre még nem tudják, hogy pontosan mikor utaznak, az előadóművész ugyanis jelenleg betegségekkel küzd. Néhány hete arra ébredt, hogy lebénult az egyik oldala, és nem tud felkelni. A lába szerencsére azóta már rendbe jött, de a karját még mindig nem tudja rendesen megemelni. Terryt egyébként az utóbbi években nagyon sok egészségügyi probléma kínozta, véleménye szerint ezek mind lelki eredetűek voltak, és elsősorban annak volt köszönhető, hogy korábban rengetegen meghurcolták a fia miatt.

AJÁNLOTT LINK:

Terry Black lebénult? (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik