A Célpont műsorvezetője, Krakkó Ákos lesz a Fidesz sajtófőnöke – olvasható a stop.hu-n. A portál azt írja, hogy azért kell új sajtós a kormánypártnak, mert gyakorlatilag a teljes eddigi sajtóstáb a kormányzatban kapott munkát.
Havasi Bertalan a Fidesz eddigi sajtófőnöke a Miniszterelnökségre igazolt, Szijjártó Péter kommunikációs igazgató Orbán Viktor személyes szóvivője lett – olvasható a portálon. A stop.hu úgy tudja, hogy azért van szükség új sajtófőnökre, mert általában elmondható, hogy a legkülönfélébb tárcák kommunikációs csapatát is a Fidesz sajtósokból állították fel.
Az Index információi szerint a KDNP is „médiabarát arccal” próbál fajsúlyosabb jelenlétet elérni a sajtóban.
A választás Pálffy Istvánra esett, aki az elmúlt hónapokban kisebb tanulmányt is készített arról, hogyan lehetne a kereszténydemokráciát hathatósabban prezentálni a hazai újságokban. A szakember korábban a Magyar Televíziónál lévő státuszát hagyta ott a politikai pályáért.
