Szórakozás

Kudarcot vallott Madonna iskolaépítési terve

Mégsem épít iskolát szegény sorú lányok számára Malawiban az a jótékonysági szervezet, amelynek egyik támogatója és igazgatótanácsi tagja az énekesnő.

A popdíva 11 millió dollárt – 220 millió forintot – kölcsönzött a Raising Malawi nevű szervezetnek, amelynek azután lett tisztségviselője – menedzserével együtt -, hogy a tagság tavaly októberben menesztette az igazgatótanácsot gazdálkodási hibák miatt. A tervezett iskolára 3,8 millió dollárt költött a szervezet vezérigazgatójának irányításával, akitől aztán tavaly októberben határozottan elköszönt részben vezetési stílusa, részben költségtúllépései miatt.

“Átgondoltan döntöttünk úgy, hogy felhagyunk a lánygimnázium tervével” – mondta a The New York Times című amerikai lapnak Michael Berg, a Raising Malawi társalapítója.

Madonna csütörtökön közleményben tudatta, hogy továbbra is együtt akar munkálkodni a Raising Malawi szervezettel.

“Igazi oktatási válság van Malawiban. A lányok 67 százaléka nem jár középiskolába, ami elfogadhatatlan” – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik