Furcsa, megmagyarázhatatlan betegséggel küzd a 97 éves Baranyi László, írtuk meg májusban. „Folyamatosan izzadok, éjszakánként szinte ömlik, szakad rólam a víz. Megpróbáltam én mindent, bevettem amit kellett, távol tartottam magamtól ami káros, de mindhiába. Ez az átkozott izzadás nem múlik” – nyilatkozta akkor a színész.
A Blikknek most elárulta, azóta sem szűntek meg panaszai:
Szerencsére nappal jól viselem a meleget, éjszakánként azonban ugyanúgy rám tör az indokolatlan verejtékezés, az egész felső testem izzad. Takarót csapom a hónom alá, az szívja fel. Nagyon szeretném már tudni, hogy mitől lehet ez, de csak szeptemberre kaptam időpontot a kardiológiára.
Újabb problémái is adódtak a Família Kft. egykori színészének:
Egy ideje egyszerűen nem tudom behajlítani a lábaimat, hiába próbálom. Tavaly még könnyedén öltöztem, vetkőztem, de most segítségre van szükségem, a zoknimat se tudom egyedül felvenni. Fogalmam sincs, mi történhetett
– mesélte a lapnak, hozzátéve, emiatt idén először a Balatonba sem tudott megmártózni, ugyanis nem tud besétálni a lépcsőn a vízbe.