Közélet

Más országok lakosaihoz képest sokkal aggasztóbbnak tartják a magyarok az egészségügy helyzetét

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A magyarok háromnegyede szerint továbbra is rossz irányba tartanak a dolgok az országban – derül ki az Ipsos szokásos felméréséből, amelyben arra keresik a választ, hogy az egyes országok lakóit mi aggasztja.

A jövőbe pesszimistán tekintő honfitársaink aránya bár 5 százalékponttal alacsonyabb, mint áprilisban volt, de még így is a lista végén szerepelünk, ugyanúgy, ahogy Franciaország vagy Peru. A régióból Lengyelország vett még részt a 29 országot vizsgáló felmérésben, de ott több mint 15 százalékponttal kevesebben érzik úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok.

Az adott ország gazdaságával kapcsolatban is kérdezték a válaszadókat. Ebből kiderül, hogy miközben a résztvevő országok átlagát tekintve 37 százalék mondja azt, hogy jó irányba halad a gazdaság, Magyarországon ez csak 22 százalék – ez kicsivel jobb, mint áprilisban, és 2 ponttal rosszabb, mint januárban.

Ebben a kategóriában Indiában voltak a legoptimistábbak a válaszolók, Peruban pedig a legpesszimistábbak. A lengyeleknél a „jó” válaszok aránya 20 százalékponttal volt magasabb, mint a magyaroknál.

A kutatás elemzésében kiemelték, hogy Magyarországon kiemelkedő arányban – a lakosság jóval több mint fele – a legnagyobb aggodalmaként az egészségügyet említették. Ez a téma a briteket is különösen aggasztja, de még ott is 11 százalékponttal alacsonyabb volt az említések aránya. Érdekes ugyanakkor, hogy Szingapúrban is elég magas ennek a területnek az említése, miközben az ország lakosságának túlnyomó többsége elégedett az országa helyzetével.

Az alábbi ábrán jól látszik, hogy a többi területtel kapcsolatos aggodalom meg sem közelíti az egészségügyét, bár figyelemre méltó, hogy itt a pénzügyi és politikai korrupció áll az élen, 1 ponttal megelőzve a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget, jóval az infláció előtt. Ami miatt viszont gyakorlatilag egyáltalán nem aggódunk, az a terrorizmus és a koronavírus.

Módszertan

A 29 országban zajló felmérés 2024. június 21 és 2024. július 4. között zajlott az Ipsos Online Panel rendszerén keresztül. A résztvevők összlétszáma nagyjából 20 000 fő volt, 18–74 évesek Kanadában, Izraelben, Malajziában, Dél-Afrikában, Törökországban és az Egyesült Államokban, 20–74 évesek Indonéziában és Thaiföldön, 21–74 évesek Szingapúrban, valamint 16–74 évesek az összes többi országban.

 

A minta nagyjából 1000 fős volt 12 országban, és 500 fős 16 másik országban, köztük Magyarországon. Indiában 2200 embert kérdeztek meg. Az eredmények a következő országokban tekinthetők reprezentatívnak a 75 évnél fiatalabb felnőtt lakosság körében: Argentína, Ausztrália, Belgium, Kanada, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Magyarország, Olaszország, Japán, Hollandia, Lengyelország, Dél-Korea, Spanyolország, Svédország, Egyesült Államok. A hibahatár 1000 fős mintánál 3,5 százalékpont, 500 fősnél 5 százalékpont.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik